Vágólapra másolva!
Hétfőn a Fiorentina labdarúgócsapatának elnökét, Diego Della Vallét és testvérét, Andrea Della Vallét hallgatták ki az olaszországi fogadási botrányt vizsgáló nápolyi ügyészek. A hatóságok szerint a 2004-2005-ös szezonban több olyan mérkőzést is játszott a firenzei együttes, melyeken látványos segítséget kapott azoktól a játékvezetőktől, akik ellen szintén nyomozás folyik. A kihallgatások a héten folytatódnak, idézést kapott többek között Fabio Cannavaro, az olasz válogatott és a Juventus védője is.

A játékosnál másfél hete tartottak házkutatást, az ügyészség feltételezi, hogy a futballista nem a szerződésében szereplő összeget kapta kézhez. Rajta kívül meg kell jelennie Franco Carrarónak, az olasz szövetség korábbi elnökének, Claudio Lotitónak, a Lazio első emberének és Marco Gabriele játékvezetőnek is.

Fabio Capello, a Juventus vezetőedzője szerint a fogadási botrány kapcsán indított vizsgálatok célja a klub lejáratása. "Igazgatónk, Luciano Moggi nem bűnöző. Elképzelhető, hogy hibázott, de olyan súlyos vétséget nem követett el, mint amit állítanak róla" - nyilatkozta Capello a La Gazzetta dello Sport című lapnak. "Nem tudom elképzelni, hogy kizárják a csapatot az élvonalból, legrosszabb esetben büntetőpontokkal kell kezdenünk a következő szezont."

A tréner elismerte, hogy megkeresték a Real Madrid vezetői, de azt mondta: az olasz élvonalban, és továbbra is a Juventus kispadján képzeli el jövőjét. Arról nem nyilatkozott, hogyan dönt, ha a torinói klubot kizárják az első osztályból.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004-2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, Carraro lemondott, és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető.

A bundaügyben a torinói klub mellett érintett az AC Milan, az Internazionale, az SS Lazio és a Fiorentina, illetve több tucat játékos és bíró is. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.