Vágólapra másolva!

Történelmi siker helyett bombariadó

Majdnem mindegyik országban számon tartják, hogy melyik a "legrosszabb" csapat, vagyis hogy az alsóbb osztályokban akad-e olyan gárda, amely katasztrofálisan szerepel, a legkevesebb pontot szerezte, esetleg egyetlen mérkőzést sem nyert meg.

Skóciában néhány éve az Edinburgh Asians viselte ezt a cseppet sem kitüntető címet, nem véletlenül: az edinburgh-i városi bajnokság legalacsonyabb osztályában szereplő együttes két évvel korábban csatlakozott a pontvadászathoz, és a legjobb eredménye ennyi idő alatt egyetlen döntetlen volt, az összes többi meccsét elveszítette, az esetek többségében nagy különbséggel.

Az egyik mérkőzésen azonban úgy tűnt, hogy fordul a kocka, mert a helyi rivális Standard Life gárdája ellen az "ázsiaiak" már 2-0-ra vezettek, és a találkozóból mindössze 20 perc volt hátra. Egyszer csak azonban egy rendőr jelent meg a pálya szélén, magához hívta a játékvezetőt, mondott neki valamit, mire a sípmester jelezte: a meccset félbe kell szakítani. Az ok: a szomszédos kertben egy második világháborús bombát találtak, és a tűzszerészek ezt akarták hatástalanítani, a biztonság érdekében azonban ki kellett üríteniük a környéket.

"Azt hittük, hogy valami tréfáról vagy kandi kamerás felvételről van szó, aztán, amikor megláttuk a rendőrt, azt gondoltuk, hogy a környező házakból panaszkodtak a túl hangos kiáltozások és káromkodások miatt. Két év alatt először vezettünk egy csapat ellen, sokkal jobban játszottunk az ellenfelünknél, és akkor félbe kell szakítani a meccset... Pedig ha nyerünk, akkor a klub történetében először elkerültünk volna az utolsó helyről" - panaszkodott a csapat jobbhátvédje, és egyben játékos-edzője, Jim Chaudry.