Vágólapra másolva!
A hétvégi fordulóban kiállított újpesti Tisza Tibort egy mérkőzésre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Klubtársa, a korábban három nemzetközi barátságos találkozótól eltiltott Füzi Ákos meghallgatást kért a testülettől, amely ezt követően egy meccsre mérsékelte a középpályás büntetését.

A keddi ülésen ismét napirenden volt a Szűcs Lajos kontra Ferencváros-ügy, a bizottság a döntés meghozatalát azonban jövő keddi ülésére halasztotta. Sárga lapok miatt a Vasas 20 ezer forintos bírságot kapott.

A Magyar Kupa múlt heti elődöntőjében piros lapot kapott Rósa Henrik (Vasas), Pomper Tibor (Budapest Honvéd) és Györök Tamás (FC Fehérvár) két, míg Daniel Tudor (FC Fehérvár) egy mérkőzésen nem léphet pályára a sorozat 2006/07-es kiírásában.

A figyelmeztetések miatt a DVSC 20, a Honvéd pedig 30 ezer forintot köteles fizetni.