Vágólapra másolva!
A REAC-tól szombaton elszenvedett 1-0-s vereség után menesztették Dario Bonettit, az FC Sopron labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Az egyesület vasárnap délután közleményben hivatalosan is megerősítette az olasz tréner menesztését.

"A REAC elleni hazai vereség után az FC Sopron többségi tulajdonosa, Vízer Máriusz a szakvezetői poszton a továbbiakban nem számít Dario Bonetti munkájára, helyét Vass László eddigi másodedző veszi át. A váltás lehetősége már a kupakudarc után felmerült, hiszen az olasz szakember februári szerződéskötésekor a kupadöntő elsődleges célként lett meghatározva".

Bonetti február 17. óta irányította a Borsodi Ligában jelenleg hatodik helyen álló együttest, amelynek Vass már a hatodik trénere lesz ebben a szezonban.

Edzőváltások a labdarúgó Borsodi Liga 2005/2006-os szezonjában:
Diósgyőr: Gálhidi György helyére Zoran Kuntic, szeptember 22-23., Kuntic helyére Pajkos János, október 21.
FC Sopron: Csank János helyére Selymes Tibor, szeptember 25., Selymes helyett Nagy Tamás, február 7., Nagy Tamás helyett László Csaba február 9-13., Dario Bonetti, február 17., Dario Bonetti helyett Vass László, április 30.
Pécs: Ott József helyére Keszei Ferenc, szeptember 27.
FTC: László Csaba helyére Gellei Imre, november 8-10.
Pápa: Szentes Lázár helyére Zsivóczky Gyula, november 14., majd Gálhidi György, december 27., Gálhidi György helyett Zsivóczky Gyula, március 28.
Győr: Reszeli Soós István helyére 2006. január 1-től Csank János
Vasas: Egervári Sándor helyére egy mérkőzésre Antal Péter, december 5., majd Pintér Attila, december 20.

Sopron-REAC 0-1/sport/magyarfoci/20060429harmat.html?pIdx=4