Vágólapra másolva!
Francesco Totti súlyos sérülése után szerdán a labdarúgó olasz kupa döntőjének első mérkőzésén tér vissza.

"Szerdán a keret tagja leszek, már csak azt kell eldöntenünk, hogy a pályán vagy a kispadon kezdek" - jelentette ki a 29 éves irányító, aki hozzátette, vasárnap azért hagyja még ki a Chievo elleni bajnoki találkozót, hogy jobban felkészülhessen az Internazionale elleni fináléra.

Az AS Roma csapatkapitánya február 19-én, az Empoli elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett bokatörést, s 67 nappal később, csütörtökön a Cisco Roma elleni barátságos találkozón tért vissza.

"Szerettem volna kipróbálni tétnélküli meccsen, hogy miként reagál a bokám a terhelésre, de szerencsére minden tökéletesen működött" - jegyezte meg Totti.

Totti jövőjével kapcsolatban azt nyilatkozta, semmiképpen sem akart lemaradni a németországi vb-ről, mivel elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó világbajnoksága, illetve ismét megerősítette, továbbra is az AS Romában kíván futballozni, mivel igen jó képességű és mentalitású keret jött össze, amit csak egy-két poszton kell megerősíteni.