Vágólapra másolva!

Az edző is megsérülhet

A török labdarúgás kimeríthetetlen tárháza rovatunknak, a félholdasoknál gyakran történnek olyan események, amelyek tökéletesen beleillenek eme sorozat vonulatába. Ezúttal a Diyarbakirspor kerül terítékre, amely néhány éve újoncként a kiesés ellen küzdött a bajnokságban, és meglehetősen furcsa indok miatt kényszerült edzőt váltani.

A csapat edzéseit az idény elején Yilmaz Vural irányította, aki jól ismert tréner Törökországban, hiszen már több élvonalbeli együttesnél is dolgozott, többek között irányította a Trabzonsport is. A szakembernek azonban nem sok sikerélményben volt része Diyarbakirban, hiszen a gárda pocsékul rajtolt, és gyorsan a kiesőjelöltek között találta magát. Vural minden bizonnyal igencsak elégedetlen lehetett játékosai teljesítményével, mert az Istanbulspor elleni, sorsdöntő mérkőzés előtti edzésen az egyik gyakorlatot maga akarta bemutatni.

Ez azonban nem sikerült valami fényűzően, hiszen a tréner nemhogy elhibázta a feladatot, de súlyos sérülést is szenvedett, ami miatt meg kellett műteni. Ennek következében pár hétig még a kórházi ágyat sem tudta elhagyni, márpedig onnan meglehetősen nehéz egy csapatot irányítani. A klubnak tehát nem volt mit tenni, felbontotta Vural szerződését, és új edző után nézett, aki végül az Antalyaspor korábbi mestere, Hüseyin Kalpar lett.