Vágólapra másolva!
Hat hónap után szerepelt újra a West Bromwich kezdőcsapatában Gera Zoltán. A WBA gól nélküli döntetlenre zárt az Aston Villa elleni városi rangadón. Gera - aki végig a pályán volt a derbin - vegyes érzésekkel nyilatkozott a meccsről.

"Nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen győzhettünk is volna, igaz, az Aston Villának is voltak komoly lehetőségei. Mindkét kapus nagyon jól teljesített, talán ez is oka annak, hogy 0-0-val zárult a találkozó. Még nem tudtam visszanézni a mérkőzést, de majdnem biztosan állíthatom, hogy a játékvezető két jogosnak tűnő tizenegyestől is megfosztott bennünket: mindkét alkalommal egyértelmű kezezés történt a hazai 16-oson belül, a síp azonban néma maradt. Ezen azonban már kár bánkódnunk, a végeredményt utólag befolyásolni már úgysem lehet."

"A magam teljesítményéről annyit tudok mondani, ha - a Liverpool elleni meccshez hasonlóan - kicsivel több szerencsém lett volna, akkor gólt vagy gólokat szerezhettem volna. Az első félidőben egyik kapáslövésembe még Camara belefejelt, és így majdnem betaláltunk, míg a fordulás után egy fejesemet védte a hazai kapus."

"Voltak jó megmozdulásaim, de akadt pár olyan labdaeladásom is, ami bosszantó volt. A második félidő végére már kezdtem elfáradni, ennek ellenére végig tudtam játszani a találkozót, s ennek nagyon örülök. Fájdalmaim szerencsére nincsenek, és bízom benne, hogy következő hétvégén is ott lehetek a csapatban, amikor is nagyon kemény három nap vár ránk: szombaton az Arsenal vendégei leszünk, majd hétfőn a Boltont fogadjuk."

A Sky Sports szerint a mezőny legjobbja lett, a magyar játékos 9-es osztályzatot kapott.