Vágólapra másolva!
A múlt héten kialakult a legjobb négy mezőnye mindkét európai kupában, álomcsapatunkban pedig elsősorban a BL szereplői viszik a prímet: az AC Milanból és a Villarreal CF-ből is ketten-ketten kerültek be. Persze a hét végi rangadók sem maradtak ki, Angliából Wayne Rooney, Németországból pedig Tim Borowski nyújtott kiemelkedőt.
Jens Lehmann (német, Arsenal FC): A kapusok közül az elmúlt hét győztese kétségtelenül Lehmann volt, annak ellenére is, hogy csapata a Manchester United ellen 2-0-s vereséget szenvedett. A germán portás itt sem védett rosszul, mint ahogyan a Juventus FC elleni BL-meccsen is hozta a formáját, de igazából azért került be az álomcsapatba, mert Jürgen Klinsmann mellette döntött Oliver Kahnnal szemben a német válogatottnál.
Paul Stalteri (kanadai, Tottenham Hotspur): A Spurs továbbra is kapaszkodik a negyedik pozícióba a Premier League-ben, és ehhez a hét végén a Manchester Cityt kellett legyőznie. A csapat első gólját némi meglepetésre az előrehúzódó jobbhátvéd, Stalteri szerezte, akinek ez volt az első találata a klub színeiben.Guido Westermann (német, Arminia Bielefeld): A bielefeldi együttes az utóbbi hetekben jó formában van, hiszen már három forduló óta veretlen a Bundesligában, és ezen idő alatt gólt sem kapott. Ez mindenképpen a védelmet dicséri, ráadásul az Eintracht Frankfurt ellen a középhátvéd Westermann szerezte a mindent eldöntő találatot - a bekk eddig minden mérkőzésen kezdő volt az Arminiánál.William Gallas (francia, Chelsea FC): A londoni gárda bámulatos győzelmet aratott a hét végén a West Ham United ellen, hiszen már negyedóra elteltével emberhátrányba került, de tíz emberrel is 4-1-re verte a Kalapácsosokat. Az egész együttes fantasztikusan futballozott, de az ezúttal a védelem tengelyében szerepelt Gallas különösen jól játszott, ráadásul gólt szerzett, és egyszer a felső kapufát találta telibe.Rodolfo Arruabarrena (argentin, Villarreal CF): A jelek szerint az argentin balbekk a Bajnokok Ligájára specializálta magát, hiszen a Rangers FC elleni párviadal után az Internazionale ellen is továbbjutást érő találatot szerzett. De nem csak a gólja miatt érdemli meg az álomcsapatba kerülést, hanem azzal is, hogy levette a pályáról Luis Figót.
Fábio Simplício (brazil, Parma FC): A pármai együttes lassan, de biztosan távolodik a kiesési zónától, és a hét végén a Reggina ellen aratott fölényes győzelme végképp megnyugtathatta a drukkereket. A mérkőzésen szokás szerint Fábio Simplício volt a gárda egyik legjobbja, a brazil gólt szerzett, gólpasszt adott, és majd mindegyik akcióban benne volt.Kaká (brazil, AC Milan): A rossonerók remek hetet zártak, hiszen a Bajnokok Ligájában az Olympique Lyon kiverésével bejutottak a legjobb négy közé, majd a bajnokságban magabiztosan intézték el a Chievo Veronát. Kaká főleg az utóbbi meccsen villogott, mesterhármast vágott a veronai gárda ellen.Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal CF): A Sárga Tengeralattjáró legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé a BL-be, és azt valószínűleg senki sem vonja kétségbe, hogy a siker első számú kovácsa az argentin játékmester. Riquelme az Internazionale ellen is pazarul futballozott, és formáját a hét végi, RC Deportivo elleni bajnokira is átmentette.Tim Borowski (német, Werder Bremen): A brémai együttes ismét nyílttá tette a Bundesligát azza, hogy legyőzte a Bayern Münchent. A Werder ugyan nem játszott olyan fölényben a találkozón, mint a 3-0-s eredmény sugallja, de kétségtelen, hogy a zöld-fehérek megérdemelten nyertek, és főleg a középpályásaik remekeltek, elsősorban Borowski, aki góllal tette fel a koronát teljesítményére.
Wayne Rooney (angol, Manchester United): Az Arsenal együttese a Manchester United elleni bajnoki előtt négy tétmeccsen nem kapott gólt, de a Vörös Ördögök le tudták győzni az Ágyúsokat, köszönhetően elsősorban Rooneynak. A csatár már az első félidőben is majdnem betalált, de akkor Kolo Touré még kézzel menteni tudta lövését - a szünet után azonban gólt szerzett, majd gólpasszt is adottFilippo Inzaghi (olasz, AC Milan): A milánói együttesnél Carlo Ancelotti mester a bőség zavarával küszködhet, ami a csatárokat illeti, de a jelek szerint a támadók közül Filippo Inzaghi van a legjobb formában. A lesipuskás támadó főleg a Lyon elleni BL-negyeddöntőn volt elemében, ahol kétszer is betalált, de a hét végi, Chievo elleni bajnokin is jól focizott, bár itt nem talált be.