Vágólapra másolva!
Sajtóértesülés szerint 50 millió euróért (13 milliárd forint) hamarosan új gazdája lehet az egyik legpatinásabb francia labdarúgóklubnak, a Paris Saint-Germainnek.

A Le Parisien úgy tudja, hogy a konkurens Lille korábbi elnöke, Luc Dayan jelentkezett be a jelenlegi tulajdonos Canal+ tévécsatornánál, amely 15 év után ad túl a fővárosi egyesületen. Az új menedzser a PSG korábbi sztárja, Rai lesz.

A klub a napokban már nem először került a figyelem középpontjába, hétfőn ugyanis a hivatásos liga (LPF) az Olympique Marseille-jel együtt egy pont levonással sújtotta. Az indoklás szerint a két fél a március 5-ei bajnokit megelőző nyilatkozatháborúval és egymás provokálásával rengeteget ártott a francia labdarúgás hírnevének. A kikötővárosiak biztonsági okokra hivatkozva végül csak a B csapatukat küldték el a meccsre.

Az LPF június 30-ig a PSG és az OM elnökét, Pierre Blayau-t és Pape Dioufot is eltiltotta, mert nem akadályozták meg időben a vita elfajulását.