Vágólapra másolva!
Nem valószínű, hogy egy futballista számára külön motivációra lenne szükség a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hiszen a legrangosabb európai kupában való szereplésnél nem sok nagyobb dicsőség van. Minden bizonnyal így volt ezzel néhány éve a szerb Crvena Zvezda középpályása, Ivan Vukomanovic is, de a játékos, aki korábban megjárta a francia Girondins Bordeaux-t és a német 1. FC Kölnt is, azért külön jutalmat is felajánlott saját maga számára.

Kijelentette ugyanis, hogy amennyiben csapata kiveri a Bayer Leverkusent a BL selejtezőjében, és bejut a legjobb 32 közé, akkor elveszi barátnőjét, Luhi Milost. Utóbbi egyébként országos úszóbajnoknő, és a pár már több mint két éve együtt járt, az esküvőt pedig először későbbre tervezték.

A futballista úgy vélte a BL-be való bejutás olyan nagy siker lenne, hogy azt csak egy esküvővel lehetne megünnepelni. "Luhi az elmúlt két évben mindenben támogatott, és nélküle sokkal nehezebb lett volna az életem" - olvadozott Vukomanovic.

Nem ő az egyetlen Zvezda-játékos, aki külön ígéretet tett a továbbjutás esetére. A csapat középpályása, Ivan Gvozdenovic azonban nem saját magát akarta megajándékozni, hanem öccsét, aki szintén futballista, és az idő tájt kapta meg első profiszerződését a Hajduk Lion együttesénél.

Egyébként azonban ő is a Zvezda fanatikusa, így a Leverkusen elleni találkozón a szokásosnál is jobban izgulhatott, hiszen bátyja szerb továbbjutás esetére egy autót ígért neki.