Vágólapra másolva!
Hét jelöltet nevezett meg a Real Madrid februárban hivatalba lépett elnöke a spanyol királyi klub futballistáinak lehetséges vezetőedzőjeként.

Fernando Martín az Antena 3 spanyol tévécsatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy számukra világos, milyen típusú trénert szeretnének, majd sorolta is a világhírű szakembereket, akiknek bármelyikét szívesen látnák Madridban: José Mourinhót a Chelsea, Fabio Capellót, a Juventus, Rafael Benítezt, a Liverpool, Arsene Wengert, az Arsenal és Carlo Ancelottit, a Milan mesterét, illetve két jelenlegi szövetségi kapitányt, az olasz nemzeti együttesnél tevékenykedő Marcello Lippit és a június-júliusi németországi világbajnokság végéig az angol válogatottat irányító Sven-Göran Erikssont említve.

Az elnök, akárcsak egy hete az El Mundo spanyol napilapnak adott interjúban, most is azt mondta, hogy a Real jelenlegi szakmai irányítója, a korábban a B csapatot edző, s a decemberben elküldött brazil Vanderlei Luxemburgo helyére lépő Juan Ramón López Caro csak a bajnoki szezonzárásig maradhat a posztján, mivel, bár tehetséges, ám híján van a kellő tapasztalatnak.

A "hetek" közül Wenger, Benítez és Capello egyértelművé tette, hogy nem érdekli a madridi munkalehetőség, Mourinho is lerakta voksát a londoni maradás mellett, Erikssonnak és a legfrissebb jelöltnek, Lippinek azonban nem ismert az álláspontja. Miként még Ancelotti is befutó lehet, akit a spanyol média változatlanul az egyik fő favoritként emleget. Talán azért is, mert az AC Milan vezetőedzője szerződést hosszabbított ugyan 2008-ig, ám kétértelműen nyilatkozott. Jelesül azt mondta a Marca című spanyol sportlapnak, hogy eldöntötte, marad milánói klubjánál, s elhatározása végleges, ám azonmód hozzáfűzte, hogy "a futballban persze minden megtörténhet". Ezt pedig sokan értelmezik úgy, hogy mégsem csapta be teljesen az ajtót a "realisták" orra előtt.