Vágólapra másolva!
A kölni ügyészség minden jel szerint gyanúra okot adó támpontokkal rendelkezik arra, hogy 2003 májusában az első osztályú német labdarúgó bajnokság három mérkőzését manipulálhatták.

A Süddeutsche Zeitung hétvégi számában arról számolt be, hogy a szálak Leverkusenbe vezetnek. A Bayer Leverkusen csapata 2003 májusában kieső helyen tanyázott, de ekkor három mérkőzést megnyert: győzött odahaza az Arminia Bielefeld (3-1) és az 1860 München (3-0) ellen, idegenben pedig 1-0-ra verte a Nürnberget.

Az ügyészség szóvivője Günther Feld a müncheni lapnak úgy nyilatkozott, hogy jelen pillanatban csak hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás Reiner Calmund, a Leverkusen volt menedzsere és Volker Graul tanácsadó ellen a klubkasszából hiányzó 580 ezer euró miatt. Graul fiatal külföldi játékosokat igyekezett felkutatni a gyógyszergyári csapat számára, az összeget állítólag vásárlási opciók fedezésére kapta Calmundtól.

A gyanú, hogy Calmund a pénzt esetleg másra, megvesztegetésre költötte, a vizsgálatok során bukkant fel, s az ügyészség megígérte: utánanéz a dolognak.

Stefan Seitz, Calmund ügyvédje "abszolút alaptalannak" nevezte a szóbeszédet. Szerinte nyilvánvaló, hogy le akarják járatni Calmundot, "miután már most látható, hogy tarthatatlan a hűtlen kezelés gyanúja." Calmundot a jövő héten akarják kihallgatni, s ő is hevesen tagadja, hogy mérkőzéseket vásárolt volna meg.

A Süddeutsche Zeitung beszámolt arról is, hogy nemrég olyan spekulációról lehetett hallani, miszerint Ansgar Brinkmann, a Bielefeld játékosa érintett lehet. Brinkmann a Leverkusen ellen 2003. május 4-én lejátszott mérkőzésen először értékesített egy tizenegyest, utána azonban könnyelműen szabálytalankodott, s a bíró leküldte a pályáról.