Vágólapra másolva!
A labdarúgás nem tartozik az igazán kemény csapatsportok közé, hiszen a rögbiben, a kézilabdában vagy a vízilabdában sokkal komolyabb összecsapások történnek a játékosok között. A mezhúzás vagy a könyöklés - sajnos - a fociban is egyre inkább bevett szokássá válik, amit a játékvezetők igyekeznek is szigorúan szankcionálni. Németországban néhány éve azonban felmerült annak a lehetősége is, hogy esetleg azt is büntetni kellene, ha egy focista a mérkőzés közben köp egyet, vagy éppen kifújja az orrát.

Az ötletet nem más vetette fel, mint Willi Lemke, aki éveken keresztül volt a Werder Bremen menedzsere, később pedig tartományi oktatásügyi miniszter. Az egykori sportvezető szerint a játékosok rossz példát mutatnak a fiataloknak, akik példaképüknek tekintik a focistákat. A német bulvársajtó persze egyből lecsapott a témára, a Bild egyik számának címlapján például három, a fent említett műveleteket végző focista képe volt látható...

A futballisták szerint már maga a felvetés is teljesen abszurd. "Ha a légutak megtelnek váladékkal, akkor meg kell tisztítani őket, vagy orrfújással, vagy pedig köpéssel. Most csak azért került előtérbe a dolog, mert a tévében gyakran kilassítják az ilyen eseteket" - fejtette ki véleményét az akkor a Hertha BSC-t erősítő középpályás, Stefan Beinlich,.

Mario Basler szerint "Nem vihetünk minden egyes találkozóra egy csomag papírzsebkendőt magunkkal!" A dolognak némileg ellentmond, hogy a német női válogatott akkori csapatkapitánya, Doris Fritschen szerint a gyengébb nem képviselői a találkozók alatt a sportszárukban tárolnak néhány zsebkendőt végszükség esetére.

Az persze Lemke felvetése ellenére is valószínűtlennek tűnt, hogy a valóban kissé illetlen megnyilvánulást sárga lappal büntetnék majd a bírók. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) bírói testületének elnöke, Volker Roth szerint erre már csak azért sincsen lehetőség, mert a játékvezetők nem tudnak figyelemmel kísérni egyszerre 22 futballistát, hiszen az orrfújást rendszerint akkor hajtják végre a játékosok, amikor a labda éppen a másik térfélen vagy játékon kívül van.

Azt azonban Roth is elismerte, hogy a dolog valóban kissé gyomorforgató. "Senki se mondja nekem, hogy ez egészségügyileg szükséges, csupán nevelés kérdése a dolog. A játékvezetők sok esetben még többet is futnak a mérkőzéseken, mint egy focista, ám őket még senki sem látta orrot fújni meccs közben".