Vágólapra másolva!
Egy hónapon belül másodszor figyelmeztette a Premier League címvédőjét és listavezetőjét, a Chelsea-t játékosai sportszerűtlen viselkedése miatt az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) .

Ezúttal a Fulham elleni vasárnapi 1-0-s vereséget nem tudták feldolgozni a londoni kékek. A hajrában William Gallas brutális belépője nyomán tömegverekedés alakult ki a pályán, ezenkívül a találkozó játékvezetőjének jelentése szerint a Chelsea futballistái megengedhetetlen stílusban szidták és "fenyegető légkört teremtve körbezárták" az egyik asszisztenst.

A klub és a kiállított Gallas is írásbeli figyelmeztetést kapott. Gallas ráadásul levonuláskor lefelé fordított hüvelykujjal "üzent" a Fulham szurkolóinak. A szövetség vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy provokatív viselkedése közvetett módon előidézője lehetett-e a lefújást követő botránynak, amikor a két együttes szurkolói közül többen a játéktéren verekedtek egymással.

A Chelsea a március 4-i West Bromwich Albion ellen 2-1-re megnyert mérkőzése után már kapott egy írásbeli figyelmeztetést. Azon a találkozón a londoniak futballistájával, Claude Makelelével szemben követtek el durva szabálytalanságot, amit tömeges lökdösődés követett a pályán, ráadásul Jose Mourinho vezetőedző is elvesztette a fejét, és kevés hiányzott ahhoz, hogy összeverekedjen Bryan Robsonnal, a West Bromwich szakvezetőjével.