Vágólapra másolva!
Enyhe földmozgások következtében súlyosan károsodott a Wembley Stadion alatt a vízvezeték, emiatt a The Sun című bulvárlap információi alapján elképzelhető, hogy nyolc hónapot is késik a világhírű létesítmény átadása.

Az építkezést végző Multiplex nevű cég szerint viszont nem lesz csúszás, az egyik alvállalkozó, a GMB szóvivője ezzel szemben úgy véli, hogy a csövek kiásása, javítása, majd visszahelyezése több hónapig is eltarthat. "Jelenleg használhatatlanok a mellékhelyiségek. Beláthatatlan következményei lennének, ha egy meccs szünetében több ezer szurkoló egyszerre használná a vizes blokkokat" - tette hozzá a szóvivő.

Hétfőn háromezer munkást kellett kimenekíteni a Wembley Stadion építési területéről, miután az új tetőszerkezet egy része megroppant. A létesítményt eredetileg már tavaly ősszel át kellett volna adni, azonban a határidőt nem sikerült tartani. Februárban az angol szövetség az FA-kupa május 13-i döntőjét a Wembleyből Cardiffba tette át, és a magyar válogatott is május 30-án a londoni aréna avatómeccse helyett Manchesterben lép majd pályára. A csúszás és a váratlan nehézségek miatt az építési költségek 470 millió euróról 1,1 milliárdra emelkedtek.