Vágólapra másolva!
Mindhárom Bajnokok Ligája-résztvevő győzött a Primera División 26. fordulójában, a Real Madrid 2-1-re verte az Atléticót a fővárosi derbin, a listavezető Barcelona és a Villarreal pedig 3-2-re nyert a Deportivo, illetve az Alavés ellen.

Hamar vezetést szerzett a Real a madridi derbin, a 4. percben egy szépen felépített támadás végén Roberto Carlos adott be, Perea lemaradt, Cassano pedig a jobb sarokba bólintott. Egy szöglet után egyenlített az Atlético, Helguera röviden fejelte ki a labdát, Luccin kapásból lőtt, de a gólhoz az kellett, hogy Kezman belesarkaljon a labdába.

Pár perc múlva megint Helguera hibázott, és Kezman került ziccerbe, de fölévágta. A félidő végén Beckham húzott el a jobb oldalon, felrúgni sem tudták, így középre adott, ahol Cassano és Julio Baptista is lesgyanús helyzetben várta a labdát, ami végül a brazil lábáról került a kapuba.

A második félidőben nem változott az állás, ezzel megszakadt az Atlético hatos győzelmi sorozata és a piros-fehérek 2002 óta nyeretlenek a Real ellen a derbiken.

A Barcelona a Deportivót fogadta, és a Nou Campban sem kellett sokat várni az első gólra, Iniestát borították fel a vendégvédők, Ronaldiho pedig laza mozdulattal küldte a labdát a jobb felsőbe a szabadrúgásból.

Pontrúgás után egaizált a Depor, a Barca védői nem ugrattak fel középen egy szöglet után, így Juanma zavartalanul bólintott a léc alá. Negyedórával később a másik középső védő is beköszönt a vendégektől, Munitis ívelte fel a labdát, amit Jorge Andrade csúsztatott meg, Victor Valdes csak díszkiséretet adott a labdának, ami a jobb alsóban kötött ki.

A változatosság kedvéért a Barca is fejesgólt szerzett, Ronaldinho tette középre a labdát szögletből, Larsson pedig olyan erővel bólintott a sarokba, hogy a kapufánál álló Manuel Pablo a lábát sem tudta mozdítani.

A fordulás után Eto'o volt önzetlen, de hiába pöckölte középre a labdát, Larsson nem követte a támadást, a kameruni később magára vállalta a befejezést, mondani sem kell, hogy megint szöglet után, és megint Ronaldinho volt a feladó, más kérdés, hogy a belőtt labda laposan suhant el a Depor-védők között és Molina kapus előtt...

A hátralévő időben inkább a szórakoztatásra helyezte a hangsúlyt a katalán gárda, a galíciaiak semmi veszélyt nem jelentettek Victor Valdes kapujára, így maradt a 3-2. A másik két találkozón is hazai győzelem született, a Villarreal megszenvedett az Alavés ellen, a Cádiz jóval simábban intézte el az Espanyolt.

Primera División, 26. forduló:
Real Madrid - Atlético Madrid 2-1 (2-1)
gól: Cassano (4.), Julio Baptista (40.), illetve Kezman (27.)

Barcelona - Deportivo 3-2 (2-2)
gól: Ronaldinho (2.), Larsson (34.), Eto'o (61.), illetve Juanma (14.), Jorge Andrade (29.)

Cádiz - Espanyol 2-0 (0-0)
gól: Paz (72.), Sesma (87.)

Villarreal - Alavés 3-2 (1-2)
gól: Riquelme (19., 63.), Franco (82.), illetve Aloisi (10.), De Lucas (35.)

Győzni akar az Atlético a madridi derbinhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20060303rangadohegyek.html?pIdx=1