Vágólapra másolva!

Válogatott játékosok a belga bundabotrányban

A belga bundabotrány ügyében nyomozók a labdarúgó-bajnokság első-, illetve másodosztályából összesen mintegy ötven játékost gyanúsítanak korrupcióval - ezt közölte egy flamand tévécsatorna, a VTM. A listán szerepelnek válogatott focisták is.

A VTM szerint a nyomozók most azt vizsgálják, hogy vajon játékvezetők is belekeveredtek-e a botrányba. Ebből a szempontból különösen a 2005/2006-os szezonban játszott La Louviere-Westerlo mérkőzés. A híresztelések szerint ezt a meccset a Westerlónak kellett megnyernie, méghozzá legalább két góllal, ám a 85. percben a csapat még csak 1-0-ra vezetett.

A bíró azonban az utolsó öt percben két gólt is megítélt a Westerlónak, amely így 3-0-ra győzte le a La Louviere-t. S noha mindkét gól lesből született, a vesztes csapat játékosai egyiknél sem tiltakoztak.

Egyébként a botrány is a La Louviere-től indult el: február 5-én egy tévériport arról számolt be, hogy az idei szezonban a belga bajnokságban, az első osztályban hét meccset is eladtak, s ebből hatnál ez a csapat volt az érintett. Az ügyben megkezdődött a nyomozás, de a La Louviere-t hamarosan kiszorította a hírekből egy másik első osztályú csapat, a Lierse: a múlt héten a fociklub több egykori és mai játékosa is elismerte, hogy pénzt fogadtak el a fogadásokban érdekelt "kínai maffiától".

A bundabotrány ezen "ágának" kulcsszereplője a Lierse tavalyi edzője, az időközben már új csapatától is kirúgott Paul Put: szintén a VTM tévécsatorna jelentése szerint a különböző, elcsalt mérkőzések kapcsán majdnem egymillió eurót zsebelt be. (Ő - összeg említése nélkül - azt állítja, hogy semmilyen anyagi haszna sem származott a bundázásból, mert minden így kapott pénzt kiosztott az érintett játékosok között.)

A bundabotrány egyébként olyan nagy hullámokat kavart Belgiumban, hogy hírek szerint megerősítették az üggyel foglalkozó vizsgálóbíró csapatát: immár tíz nyomozó dolgozik irányítása alatt.