Vágólapra másolva!
A homoszexualitás mindig is tabu témának számított a labdarúgáson belül, de pletykaszinten sokszor suttogták egy-egy futballistáról, hogy a saját neméhez vonzódik.

Annak idején az 1986-ban Magyarországon is járt brazil válogatott tagjáról, Renatóról rebesgették, hogy azért maradt ki a világbajnokságra utazó keretből, mert az öltözőben ki akart kezdeni egyik társával, míg néhány éve a Chelsea FC futballistájának, Graeme le Saux-nak kellett szembenéznie hasonló pletykákkal. Az egyik Liverpool FC elleni bajnokin Robbie Fowler addig piszkálta, provokálta a fenekét rázva felé, amíg tettlegességre került sor, és Le Saux-t kiállították.

Angliában egy ott futballozott skandináv játékosról is szárnyra kaptak hasonló pletykák. A dán Mikkel Beck például maga is elismerte, egyik oka a Middlesbrough FC-től való távozásának az volt, hogy elege lett az őt ért vádaskodásokból. Beck azt is bevallotta, egyik csapattársa nem volt hajlandó levenni a ruháit az öltözőben addig, amíg ő is jelen volt, mivel biztos volt benne, hogy a dán csatár meleg.

"Már nem emlékszem arra, hogy pontosan ki volt az, de azt hiszem, ez nem is lényeges" - mondta a dán futballista a minap. "Az ajtóm mindig nyitott a barátaim előtt, és Middlesbrough-ban is sok ismerősöm látogatott meg. Lehet, hogy mások, akik számára a barátság kevésbé fontos dolog, ebből téves következtetést vontak le. Semmi bajom sincs a melegekkel, de nem hiszem, hogy oda kéne sorolni engem, ahová nem tartozom" - fejtette ki Beck.

A másik skandináv játékos, aki a pletykák szerint ugyancsak homoszexuális, az Arsenal FC profija, Fredrik Ljungberg. A futballistáról hazájában terjedt el, hogy a saját neméhez vonzódik, és mivel Ljungberg nagyon népszerű Svédországban, így a hír nagy felzúdulást okozott, és az internet egyes chatoldalain órákon keresztül ez volt a fő téma. A svéd bulvárlapok olyannyira jól értesültek voltak, hogy még azt is tudták: Ljungberg barátja egy híres svéd énekes, aki Angliában él. Ljungberg azonban határozottan tagadta a dolgot. "A pletykák teljes mértékben valótlanok. Nem ismerem azt a művészt, soha életemben nem találkoztam vele. Igaz, hogy jelenleg nincsen barátnőm, de ez nem jelenti azt, hogy meleg lennék" - magyarázta akkor az Arsenal sztárja.