Vágólapra másolva!

Sokkolta a törököket a FIFA büntetése

Sokkolta a törököket a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keddi döntése, amelynek legsúlyosabb büntetési tétele, hogy a válogatott a következő hat hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött és más országban kénytelen lejátszani.

A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportba sorolt törököknek a november 16-i, Svájc elleni isztambuli világbajnoki pótselejtező lefújása után történtek miatt kell bűnhődniük. A játékoskijáróban a két együttes futballistái összeverekedtek egymással, a vendégek bántalmazásába a helyi biztonsági erők is beszálltak.

A FIFA mellékbüntetésként 200 ezer svájci frank befizetésére kötelezte az ország szövetségét, több játékost - mindkét oldalról - pedig hosszabb-rövidebb időre eltiltott a válogatottbeli szerepléstől. A szankciók miatt érzett felháborodás és csalódottság a szerdai lapokból is kitűnik.

Hürriyet: "Akár rögtön fel is akaszthattatok volna bennünket... Azt vártuk, hogy a svájci Blatter vezette FIFA megbüntet minket, de ilyen súlyos szankciókra nem számítottunk. Ezzel a kegyetlen határozattal a FIFA egyértelműen értésünkre adta: "Nem akarunk benneteket"... A legsajnálatosabb az, hogy a török szurkolókat - akik az ominózus találkozón sportszerűen viselkedtek - megfosztották a futballtól. A FIFA gyakorlatilag megtiltotta a török drukkereknek, hogy lássák a válogatottat."

Milliyet: "A FIFA nem vette észre a szemünkben a könnyet. Majdnem kizártak bennünket. A meglepő ítélet után alig maradt esélyünk arra, hogy továbbjussunk a csoportunkból."

Fanatik: "Hát nincs ezeknek lelkiismeretük? Ami történt, csúnya és rossz volt, de ennyire szörnyű talán mégsem."

Fotomac: "Botrányos ítélet, amely valószínűleg azért született, hogy ne vehessünk részt a 2008-as Európa-bajnokságon."

Sabah: "Miért a nézők hibája, ami történt? A FIFA kegyetlen, a vártnál jóval súlyosabb ítéletet hozott."

Az Eb-selejtező programját jövő kedden és szerdán készítik el Isztambulban, a törökökön és a magyarokon kívül Norvégia, Moldova, Görögország, Bosznia-Hercegovina és Málta tagja a C csoportnak.