Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a szudáni sportminisztérium meghívására kedden 11 napra, azaz február 10-ig az afrikai országba utazik, s jótékonysági céllal találkozik a válogatottal is.

A február 5-i mérkőzés teljes bevételét az első magyar afrikai kórház létrehozására fordítják a túra szervezői, akik a tervezett 16 helyett 17 órakor elkezdődött, Bozsik-stadionban megtartott sajtótájékoztatón elmondták, várhatóan telt ház lesz a kartúmi nemzeti stadionban sorra kerülő összecsapáson.

"A főmérkőzésen kívül 2-án és 8-án további két, a szudáni élvonalban szereplő gárdával találkozik az együttes, így a túra a felkészülést is jól szolgálja" - mondta Kőszegi Géza, a kispestiek jogi képviselője, aki megjegyezte, a klubnak nem sokba kerül a szudáni kaland, ugyanis teljes ellátásban részesülnek a küldöttség tagjai, s csupán az egyenöltöny és a kötelező oltások költségeit állta az egyesület.

Kű Lajos a túra, főszervezője arról is beszámolt, hogy eredetileg a válogatottat szerették volna vendégül látni Szudánban, de minthogy szövetségi kapitány híján ez lehetetlennek bizonyult, a Honvédra esett a választás, amely nagy népszerűségre tett szert, amikor 50 éve az országban szerepelt. Az akkori túrán Puskás Ferenc egymaga nyolcszor volt eredményes.

Az afrikai országban nagy tisztelet övezi Aranycsapatot is. "Grosics Gyula, az Aranycsapat és a Honvéd korábbi kapusa is a küldöttség tagja lett volna, de egészségi okok miatt nem vállalhatta az utazást. Várhidi Pál azonban velünk tart, hiszen még ha a cserepadon is, de részese volt az Aranycsapat születésének, azaz a londoni 6-3-nak" - mondta Kű.

Kőszegi Puskás Ferenc kapcsán megjegyezte, hogy a Kútvölgyi kórházban betegeskedő egykori világklasszis és felesége tud az útról, sőt az ajándékozásban szerepet vállaltak, Öcsi bácsi aláírásával ellátott ajándékokat visznek ugyanis ki az államfői fogadásra.

A szervező Magyar Iszlám Közösség nevében Káldor János elmondta, hogy a szudáni kormány egy háromemeletes, egykor kórházként működő épületet bocsátott a szervezet részére, s ennek felújítására, berendezésére gyűjtenek, hogy ismét elláthassa régi funkcióját.