Vágólapra másolva!

Félévi értékelés Európa futballbajnokságairól

Összegeztük, mi történt Európa 32 - topligákon kívüli - labdarúgó-bajnokságának az első félidejében. Beszámolók, tabellák, góllövőlisták Albániától Walesig.

A bosnyák pontvadászatban jelenleg szerb-horvát küzdelem zajlik, hiszen a listavezető Siroki Brijeg elsősorban horvát, míg a második helyen álló Modricsa Maxima főleg szerb légiósokat alkalmaz. A 2004-es bajnok brijegi gárdában hét horvát labdarúgó szerepel, akik közül elsősorban a csatár Domagoj Abramovicot érdemes kiemelni; az egykoron a Dinamo Zagrebben is megfordult támadó már tíz gólnál jár, amivel vezeti a góllövőlistát - és ezzel csapata találatainak több mint felét szerezte. Az ősszel a nemzetközi porondon is váratlanul jól szerepelt gárda (az UEFA-kupában túljutott a selejtezőn, és az első körben az FC Basel ellen esett ki) mindössze egyetlen vereséget szenvedett, a nyolcadik játéknapon a Cselik Zsenica otthonában kapott ki, az utolsó előtti fordulóban pedig a legnagyobb riválisának tartott FK Szarajevót verte 2-1-re, bebiztosítva ezzel őszi elsőségét.

A szarajevóiak ennek a vereségnek is köszönhetően visszacsúsztak a harmadik helyre, mivel azonos pontszám és gólkülönbség mellett kevesebb gólt szereztek, mint az ősz meglepetéscsapata, a Modricsa Maxima. Utóbbi egyletnél tizenegy szerb labdarúgó tartozik a kerethez, és a rendkívül alacsony átlagéletkorú együttes öt győzelemmel kezdte a pontvadászatot, majd később sem esett vissza jelentősen. A klub jó szerepléséhez jelentősen hozzájárul, hogy a csapat mestere, Mitar Lukics immár három éve irányítja az együttest, és az ilyen hosszú távú együttműködés nem nagyon jellemző a bosnyák futballra. A Cselik például az ősz során már három edzőt alkalmazott, Omer Kopics és a brazil Nelso Mourao után most Eser Hadzsiabdics próbál javítani a csapat helyzetén, és megmenteni a zsenicaiakat a kieséstől.

A bajnokság állása

1. Siroki Brijeg 15 10 4 1 19- 7 34
2. Modricsa Maxima 15 10 1 4 29-13 31
3. FK Szarajevo 15 9 4 2 26-10 31
4. Zrinjski Mostar 15 9 2 4 24-12 29
5. Szlavija Szarajevo 15 7 4 4 24-20 25
6. Zseljeznicsar 15 7 2 6 24-16 23
7. Orasje 15 7 2 6 23-17 23
8. Buducsnoszt Banovici 15 7 - 8 14-21 21
9. Szloboda Tuzla 15 6 2 7 18-20 20
10. Radnik Bijeljina 15 6 2 7 20-25 20
11. Cselik Zsenica 15 5 2 8 16-26 17
12. NK Posusje 15 4 3 8 16-22 15
13. Zepce Limorad 15 3 6 6 12-19 15
14. Jedinsztvo Bihacs 15 4 1 10 16-25 13
15. Travnik 15 3 3 9 9-22 12
16. Leotar Trebinje 15 3 2 10 11-26 11

A góllövőlistát Abramovic (Siroki Brijeg) vezeti 10 találattal.