Vasárnapi mámor a Chelsea stadionjában

Három ingyenjegy a Chelsea-Charltonra? Jöhet. Alább egy magyar szurkolói mesél arról, milyen is egy igazi londoni futballderbi.

Képriport a focidélutánról

Több mint 41 ezres tömeg gyűlt össze Chelsea Stamford Bridge-i stadionjában vasárnap délután, hogy tanúja lehessen a hazaiak újabb bajnoki mérkőzésének. Az ellenfél a délkelet-londoni Charlton Athletic csapata volt - nem sokan gondolták, hogy éppen most szakad meg a bajnok nagy sorozata.

Márpedig a címvédő és listavezető Chelsea zsinórban tíz győztes mérkőzés után a szezonban először veszített pontot hazai pályán: a meccs 94 perces küzdelem után 1-1-es döntetlennel végződött. A Kékek azért nem panaszkodhatnak, hiszen még így is 14 ponttal vezetik a Premier League-et.

Az eredmény ellenére a mérkőzés hangulata leírhatatlan volt, főleg olyasvalaki számára, aki már évek óta Londonban él, s mindhiába próbálkozik jegyet szerezni egy Chelsea-meccsre. Ez irdatlan sok nehézséggel jár, hiszen a nyugat-londoni csapat rendkívül népszerű az angol fővárosban.

Klubtagság nélkül majdhogynem lehetetlen jegyet szerezni bármilyen hazai pályán rendezendő Chelsea-küzdelemre. A szurkolói tagság éves díja 42 font, erre még átlagosan 40-60 fontot kell számítani a jegyekért. Ajánlott viszont minden érdeklődőnek külön tagságit kiváltania, hiszen rangadók esetén mindössze egy jegyet lehet váltani.

Pontosan ezen tényezők miatt éreztem úgy, hogy a szerencse csillaga kacsintott rám, amikor egy átmulatott éjszaka során kiderült, hogy az egyik munkatársam tagja a Chelsea szurkolói klubjának. Szó szót követett, és nagy meglepetésemre ausztrál származású kollégám hajlandó volt átpasszolni három jegyet - mondanom sem kell, nagyobb újévi meglepetés nem is érhetett volna, amikor ráébredtem, hogy a sokéves füstös kocsmai vetítések után végre élőben nézhetem végig kedvenc csapatom igyekezetét.

Közel a tűzhöz

Mikor végre elérkezett a várva várt nap és elindultam a lakásomtól amúgy 15 percnyire eső Stamford Bridge-re, csodálatos volt végignézni, ahogy az utcát beterítette a kék-fehérbe öltözött drukkerek tömege. A másfél éves gyerekektől a 70 éves nagypapákig, családok együtt vonultak a stadion felé. Üvöltözésnek, verekedésnek, káosznak nyoma sem volt, mint ahogy az általam otthon megszokott, az ellenséget ócsároló danolászásnak sem. Valódi, szurkolni vágyó tömeg indult a szentély felé, nem pedig tesztoszteronnal teli, gyűlölettel fűtött "horda".

Az is igaz, hogy néhány családanya inkább a főutcai korzózás mellett döntött, és útközben elvált párjától, gyermekétől, de azért a tömeg végül mégis vegyes maradt. A stadion előtt végigvezető főutat a londoni rendőrség lezárta, gyalogos és lovas rendőrök vigyázták a rendet. Bár nem úgy tűnt, hogy bármi szükség lett volna erre.

Jegyünk a kapu mögé, rögtön az első sorba szólt, bár arra, hogy ez pontosan mit is takart, csak megérkezésünkkor jöttem rá. Soha nem gondoltam volna, hogy 19 perces szurkolás után csupán néhány méteres távolságból lehetek majd tanúja Gudjohnsen csodálatos góljának.

Sajnos, ami az első 45 percben öröm volt, a másodikban ború: a szünet után is igen közelről láthattam a közelmúltban az Evertontól leigazolt Marcus Bent egyenlítő gólját. Ez már kevésbé nyerte el a hazai drukkerek tetszését. Felélénkültek a táborok, bár vulgáris megnyilvánulásokra vagy káromkodásra még mindig nem igazan akadt példa. S ami még fantasztikusabbá tette az egész miliőt: az nem számított, hogy a szurkoló angol, indiai, ausztrál vagy magyar származású. A cél egy volt: szurkoljunk egy szinte teljes mértékben idegenlégiósokból álló, orosz oligarcha tulajdonában lévő rendkívüli csapatnak. A játék volt a lényeg, a többi nem számított. Hiába, ez már labdarúgás.

Az 1-1-es eredmény után felemás érzelmekkel hagytuk el Stamford Bridge-et, hiszen a sárga laptól a kiállításig, a lustulástól a kapkodásig sok mindennek tanúi lehettünk. Csodálatos volt végignézni, ahogy a különböző nációkból és generációkból összeverődött, elhivatott szurkolók együtt élvezték a játékot, és annak szellemében is viselkedtek az elejétől egészen a metrómegállóba, libasorban történő menetelésig.

Ilyen egy igazi futballdélután.

Kósa Katalin (London)