Rekord dőlhet meg az idei Afrika-kupán

Miután a FIFA rendkívül feszes versenynaptárat határozott meg, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) a sorozat története során először úgy döntött, összevonja a 2006-os világbajnokság és az Afrika-kupa selejtezőit. A 2004 nyarán indult maratoni küzdelemsorozatban számos meglepetés született, hiszen a korábban - sőt a mai napig is - a kontinens meghatározó futballnemzetei közé sorolt válogatottak legtöbbjének a vb-szereplést jelentő csoportelsőség megszerzése túl nagy falatnak bizonyult. Az első három hely valamelyikére - amely az Afrika-kupán való részvételre jogosít - azonban sikerült befutniuk, így most megadatik a lehetőség a visszavágásra. Külön motivációt jelenthet Ghána, Kamerun és a házigazda Egyiptom nemzeti csapatának, hogy a 25. alkalommal kiírt tornán hazájuk ötödik, rekordot jelentő győzelméért küzdhetnek.

Tunézia

A címvédő volt az egyetlen, amely meg tudta védeni helyét - és ezzel a négy évvel ezelőtti garnitúra becsületét - a 2002-es világbajnokságon szerepelt csapatok közül. Köszönhető ez annak, hogy Roger Lemerre gárdájának magja az utóbbi években folyamatosan együtt játszhatott, mindeközben pedig lehetőséget kaptak tehetségük bemutatására olyan ifjú, Európában edződő futballisták, mint Karim Hagui, Isszam Dzsoma vagy Hajkel Gemamdia. A francia szakvezető az Egyiptomba utazó keretbe is nevezett két, a hazai bajnokságban szereplő újoncot, mégpedig védő Isszam Medrasszit (CS Sfaxien) és a csatár Amin Eltaifot (Espérance Tunis). Azért nem ment könnyedén a selejtezőben az elsőség kivívása, és ebben szerepe volt a szintén a C jelű kvartettbe sorsolt Guineának is, amelytől a Karthágói Sasok egyetlen vereségüket szenvedték el. Az idegenbeli 1-2 azonban még 2004 eseménye volt, tavaly pedig Tunézia nemzeti válogatottja nagyon elkapta a fonalat, zsinórban öt mérkőzést nyert, és csak az utolsó, Marokkó elleni összecsapást hozta döntetlenre, ami éppen elég volt az üdvösséghez.

Az Atlasz Oroszlánjait ezzel is tovább bőszítették, hiszen emlékezhetünk rá, hogy a 2004-es döntőt éppen ez a két csapat játszotta. Pontosan arra a bizonyos fináléra épült fel sérüléséből a tunéziaiak ma már legtöbbre taksált játékosa, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje, Hatem Trabelszi, akivel szemben most, hogy egészséges, még nagyobbak az elvárások. De nyilvánvalóan mindent meg fog tenni az újabb siker érdekében a csapatkapitány Riad Buazizi, a tapasztalt támadó középpályás, Adel Csedli és a két honosított brazil, José Clayton és Francileudo dos Santos is, amennyiben megkapják a lehetőséget francia mesterüktől. Ez pedig nem is annyira egyértelmű, hiszen Lemerre megszellőztette, hogy a tornát némi kísérletezésre is fel óhajtja használni. Persze akár jól is elsülhet a jelzett manőver, figyelembe véve, hogy talán ez tűnik a leggyengébb csoportnak a négy közül. A címvédőnek ezzel együtt is megvan minden esélye a két esztendővel ezelőtti eredmény megismétlésére - kérdés, hogy Lemerre és tanítványai mennyire motiváltak, motiválhatóak ebben.

Zambia

A Chipolopolo becenévvel illetett együttes a selejtezőcsoportban Togo és Szenegál mögött végzett a vb-selejtezőn, nagyon impresszív teljesítményt nyújtva (19 pontot gyűjtött). Ez annál is inkább figyelemre méltó teljesítmény, mivel kapitányuk, Kalusha Bwalya leginkább az otthon játszó futballistákra épít, a tornára nevezett 23-as keretben csak hat légióst találunk.

Közülük is a legnagyobb sztár a Portsmouth FC támadója, Collins Mbesuma, aki azonban az ősszel mindössze négy találkozón szerepelt az angol élvonalban, azokon is csak csereként - korábban a dél-afrikai Kaiser Chiefsben ontotta a gólokat. Itt az alkalom tehát, hogy nemzetközi tornán bizonyítsa a képességeit, és egy jó szerepléssel elérheti, hogy tavasszal Angliában is többet játszassa majd klubedzője, Harry Redknapp. Csatártársa valószínűleg Harry Milanzi lesz, akit tavaly fél évre tiltottak el, mert egy doppingvizsgálat cannabist mutatott ki a szervezetében, de a büntetését letöltött játékos az idén újra remek formának örvend. A külföldön játszók közül a Bundesliga eseményeit követő szurkolóknak ismerősen csenghet Andrew Sinkala neve, a 27 esztendős középpályás hosszú évek óta az 1. FC Kölnt erősíti.

Visszatérve a kontinensbajnoksággal kapcsolatos tényekre, megemlítendő, hogy Zambia válogatottja legutóbb nem kvalifikálta magát, 1994-ben viszont döntőt játszhatott, ott azonban Nigéria megakadályozta, hogy elnyerje első trófeáját. Magának Bwalyának is vannak szép emlékei a tornáról, hiszen pontosan húsz évvel ezelőtt, akkor is egyiptomi rendezés alkalmával, először képviselhette hazáját a rangos eseményen. Annak ellenére, hogy az egykori csatár szép gólt lőtt Kamerunnak, nem tudta megakadályozni, hogy a Chipolopolo csoportutolsóként búcsúzzon. Erre most szakvezetőként egy hajszálnyival több esélye van, hiszen némi szerencsével Guinea és Dél-Afrika is verhetőnek tűnik, de ha tovább is jutnak fiai, a negyeddöntőben már óhatatlanul egy lényegesen komolyabb játékerőt képviselő együttessel kellene majd megmérkőzniük.

Guinea

Tunézia és Marokkó mögött, a papírformát érvényesítve, harmadik helyre gardírozta együttesét Patrice Neveu szövetségi kapitány a selejtezőkön. Guinea legjobb eredménye a tornán az 1976-os döntőbe jutás (akkor csak Marokkó tudta megállítani az együttest). Az idén azonban a játékoskeretre és a mutatott formára pillantva egyértelmű, hogy a maximális cél a csoportból való továbbjutás lehet, s ez 2004-ben sikerült is az akkori garnitúrának.

Neveu meglepetésre már a bővebb keretből is kihagyta az utóbbi években rendre szerepet kapott Souleymane Youlát, de kimaradt a veterán Aboubacar "Titi" Camara és Adbul Salem Sow is. A (megmaradt) csapaton belül is adódtak gondok az utóbbi időben: az eddig a tisztséget viselt csatár, a francia AS Saint-Etienne-ben légióskodó Pascal Feindouno ugyanis az év elején átadta a csapatkapitányi karszalagot Dianbobo Baldénak (Celtic FC), mondván, nem tud ennek a komoly terhekkel járó pozíciónak megfelelni. A csatársorban az ezáltal valamivel felszabadultabb Feindouno társa Sambegou Bangoura lehet, aki az ősszel az angol másodosztályú Stoke Cityben nagyon jól teljesített, hiszen csapata a hatodik helyen áll, a támadó pedig az idényben eddig nyolcszor talált be - ebből ötször novemberben, amiért az adott hónap legjobb játékosának járó elismerést is átvehette.

Az együttes többi meghatározó játékosa azonban jól láthatóan formán kívül van, Pablo Thiam a VfL Wolfsburggal szenved, Fode Mansaré a Toulouse FC-vel, Kaba Diawara és Daouda Jabi az AC Ajaccióval, míg Omar Kaalabane nem tudja magát beverekedni az AJ Auxerre kezdő csapatába, csakúgy, mint Ibrahima Camara a Parmába. Nem lehet feltétlenül boldog az egykori celtices Mohamed Sylla sem, aki ugyan rendszeresen pályára lép a Leicester City színeiben a brit másodosztályban, de együttese a feljutást érő pozíciók helyett a bajnoki tabella hátsó régióiban tanyázik. Neveu tehát valószínűleg jobban tenné, ha a társaság elé kitűzött célt "tisztes helytállás"-ra módosítaná.

Dél-Afrika

Ha néhány évvel ezelőtt egy időgép segítségével átnéztünk volna 2006-ba, és azon belül is az Afrika-kupa C csoportjára tévedt volna a szemünk, nem késett volna a kijelentés: ebből a négyesből Tunézia mellett Dél-Afrikának kell továbbmennie. Az utóbbi időszak azonban megmutatta, hogy ez a Bafana-Bafana korántsem dicsekedhet az elődeihez hasonló potenciállal.

Bizonyították ezt a selejtezők során is, Ghánától öt ponttal maradtak le (és oda-vissza elkalapálták őket a Fekete Csillagok), és ugyanúgy 16 ponttal végeztek, mint a Kongói DK, de az egymás elleni eredmény miatt a harmadik helyre szorultak. Produkáltak egy negatív gólkülönbséget, horribile dictu 3-1-es zakóval tértek haza Ouagadougouból, Burkina Faso fővárosából. Lehet, hogy a kedves olvasó a fentiek hallatán kicsit véresszájúnak bélyegzi személyemet, védelmemre annyit tudok felhozni, hogy egy olyan ország válogatottjától, amely 2010-ben világbajnokságot rendez, elvárható legalább annyi, hogy saját kontinense elitjéhez tartozzon.

A szakmai munkáért felelős Ted Dumitru előtt tehát komoly feladat áll, mindenekelőtt egy megfelelően nyugodt légkör megteremtése a csapat háza táján. Ez ugyanis nem jellemző mostanában: az 55-szörös válogatott Aaron Mokoena, aki a nemzeti tizenegy legutóbbi 14 összecsapásán már csapatkapitányként volt jelen a pályán, összeveszett a szakvezetővel, és lemondta a szereplést a kontinensbajnokságon. A kacifántos történet úgy kezdődött, hogy a Blackburn Rovers légiósa hazája szövetségével egyeztetve kérte, hogy az esedékes bajnoki fordulók miatt csak később csatlakozhasson társaihoz a johannesburgi edzőtáborban. Ennek megfelelően maga a szövetség foglalta le a védőnek a megfelelő napra szóló repülőjegyet. Dumitru azonban ezt - legjobb esetben - elfelejthette, és a játékos késésére hivatkozva csapatkapitány-választást rögtönzött a keret jelenlévő tagjainak részvételével, amelynek győztese Sibusiso Zuma lett. Erről értesülve sértődött meg Mokoena, és reagált a fent leírtak szerint.

Dumitrunak nem ez volt az egyetlen megkérdőjelezhető cselekedete az utóbbi időben, nagy meglepetést okozott például azzal, hogy behívta a keretbe a 2002-es világbajnokság után "elfelejtett" védőt, Pierre Issát, aki az idei szezonban még egy percet sem töltött a pályán csapata, az OFI Kréta színeiben. Ellenben kihagyta az ugyancsak Görögországban légióskodó, a Panathinaikosz csapatkapitányaként a Zöldek összes BL-meccsén szerepelt Naseef Morrist. Persze egy Quinton Fortune-nel, Steven Pienaarral és Benni McCarthyval felálló Bafana-Bafanát nem lehet csak úgy leírni, és lehet, hogy a Kaizer Chiefs egykori edzője tud valamit, amit mások nem. Esélylatolgatás helyett tehát Dél-Afrikával kapcsolatban érdemesebb várakozó álláspontra helyezkedni.