Vágólapra másolva!

Ünneplés utáni bunyó az izraeli bajnokságban

Ünnepséggel kezdődött és szurkolói verekedéssel zárult a Bnei Sakhnin-Beitar Jerusalem bajnoki labdarúgó-mérkőzés Izraelben.

A vendégklub tulajdonosa, az orosz származású Arkagyij Gajdamak anyagi segítséget nyújtott az arab rivális utánpótláscsapatának, és ezt köszönték meg neki a találkozó előtt. Aztán a 0-0-val záruló meccs után jeruzsálemi szimpatizánsok özönlöttek a pályára, majd ezt tették a hazai nézők is, aminek a vége súlyos összecsapás lett.

Csaknem 350 rendőr több mint egy óra alatt fékezte meg az indulatokat, míg Gajdamak luxusautóját kővel dobálták meg.

A 12 csapatos izraeli bajnokságban a Beitar a 3., a Bnei Sakhnin a 10. helyen áll a 16. forduló után.

Arkagyij Gajdamak fia, a 30 éves Alekszandr a múlt héten vásárolta meg az angol élvonalban szereplő Portsmouth részvényeinek felét 21,9 millió euróért.