Vágólapra másolva!
Bár vasárnap a Chelsea elleni FA-kupa-mérkőzésen győztes gólt szerzett, mégsem érzi jól magát Patrick Kluivert, a Newcastle United holland támadója. A 28 éves játékos egy - az El Mundo című spanyol lapnak adott - interjúban kilátásba helyezte, hogy a nyáron búcsút inthet az angol élvonalnak.

Kluivert saját bevallása szerint nehezen birkózik meg a Premier League követelményeivel, a rengeteg mérkőzés okozta speciális pszichés megterheléssel. "Nagyon hosszú és sűrű a szezon Angliában, amihez még nem sikerült megfelelően alkalmazkodnom. Mindenesetre megvárom az idény végét, s csak akkor fogom eldönteni, hogy itt folytatom-e a pályafutásom vagy máshol" - mondta a csatár, aki tavaly nyáron hat év után hagyta el a Barcelona csapatát. "Őszintén szólva hiányzik a spanyol bajnokság, az ottani játékstílus sokkal közelebb áll hozzám. Itt túl sok a hosszú labda, és ehhez még mindig nem tudtam hozzászokni."

Az interjú további részeiből az is kiderül, hogy Kluivert erős nosztalgiával gondol egykori csapatára. "Továbbra is nagy Barca-drukker vagyok, remélem, a fiúk megnyerik a bajnokságot. Ismerve a csapat játékerejét és mentalitását, valamint azt a támogatást, amelyet a katalán szurkolók nyújtanak, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog nekik. Sőt, ha képesek lesznek a valós tudásuknak megfelelően játszani, akkor a Chelsea-nek sem lesz esélye ellenük a Bajnokok Ligájában."