Vágólapra másolva!

Jön fel a 'Pool, megizzadt a Chelsea

A Premier League 16. fordulójában a Middlesbrough ellen győztes Liverpool zsinórban hetedik meccsét nyerve a második helyre lépett előre, míg a Chelsea hazai pályán csak minimális különbségű győzelemre volt képes a Wigan ellen. A Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Brom 2-0-ra verte a Manchester Cityt.

A vasárnap Japánba, az első ízben megrendezendő klubvilágbajnokságra utazó Liverpool hiába tartotta jórészt magánál a labdát, sok mindent nem tudott kezdeni vele az első félidőben a teljesen passzív Middlesbrough ellen.

A második játékrész csak jobb lehetett, a több helyzet mellett ráadásul már gólokat is láthatott az Anfield Road közönsége: a 71. percben Luis Garcia jobb oldali beadása elől Gerrard lehúzta a fejét, helyzetbe hozva így Morientest, aki 11 méterről megszerezte a vezetést. Hat perc sem telt el, és újra villant a spanyol, egy védőtől elépattant labdát emelt 16 méterről a hálóba a kimozduló kapus felett.

Ezzel el is dőlt a mérkőzés, amelyen a BL-címvédő zsinórban hetedik győzelmét aratta a Premier League-ben, és a tabellán - a Manchester United vasárnapi meccséig biztosan - feljött a második helyre.

A sérült Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich Albion két góllal verte a Manchester Cityt, míg a címvédő Chelsea kínkeservesen verte 1-0-ra az idény meglepetéscsapatát, az újonc Wigant.

Premier League, 16. forduló:
Birmingham City - Fulham 1-0 (0-0)
gól:
Butt (84.)

Blackburn Rovers - West Ham United 3-2 (0-1)
gól:
Dickov (55., 11-esből., 57.), Kuqi (77), illetve Zamora (45.), Harewood (63.)

Bolton Wanderes - Aston Villa 1-1 (0-0)
gól:
Diouf (82.), illetve Angel (88.)

Charlton Athletic - Sunderland 2-0 (1-0)
gól:
Bent (42.), Ambrose (49.)

Chelsea - Wigan Athletic 1-0 (0-0)
gól:
Terry (67.)

West Bromwich Albion - Manchester City 2-0 (1-0)
gól:
Kamara (5.), Campbell (61.)
piros lap: A. Cole (86., Manchester City)

FC Liverpool - Middlesbrough 2-0 (0-0)
gól:
Morientes (71., 77.)
piros lap: Riggott (84., Middlesbrough)

Newcastle United - Arsenal 1-0 (0-0)
gól:
Solano (82.)
piros lap: Gilberto (57., Arsenal)

Az Everton ellen vigasztalódhat a MU/sport/focivilag/20051209derbi.html?pIdx=3