Vágólapra másolva!
A magyar sportújságírók szavazatai alapján a 2004-es évhez hasonlóan ismét Gera Zoltán nyerte el a magyar Aranylabdát.

Gera sikerének értékét növeli, hogy az idei voksoláson valamennyi újságírónál az első helyen végzett. A eredményt természetesen örömmel fogadta a sérvműtétje után jelenleg Birminghamban lábadozó játékos.

"Nagyon megtisztelő számomra, hogy ennyien elismernek, és úgy gondolják, hogy két egymás követő évben én voltam a legjobb. Köszönöm szépen mindenkinek az elismerést, aki úgy gondolta, hogy méltó vagyok rá. Örülök persze a díjnak, de igyekszem a helyén kezelni a dolgokat, és sokkal kritikusabb vagyok magammal szemben, mint mondjuk az újságírók. Szeretném, ha sokkal többször tudnék kiugró teljesítményt nyújtani, és szeretném, ha a mostani legjobb produkcióim egy idő után átlagossá válnának."

A középpályás szerint két kifejezetten ellentétest szezont tudhat maga mögött: "A tavasz jól sikerült, és pályafutásom eddigi legjobbjai közé tartozik. Az őszről ez sajnos már nem mondható el, mert sokat kihagytam sérülések miatt, vagy ha játszottam, akkor sem voltam minden esetben tökéletes állapotban."

Gera azt is elmondta, ő kire adta volna a voksát: "Nem egyszerű a választás, de azt gondolom, hogy a 2005-ös évben nyújtott teljesítménye alapján nálam Juhász Roland volt a legjobb."