Honosítási hullám Kelet-Európában

Az utóbbi időben egyre elterjedtebb lett a sport világában az úgynevezett honosítás, vagyis hogy egy adott ország megadja az állampolgárságot egy kiemelkedő képességű külföldi sportolónak annak érdekében, hogy képviselhesse az államot egy nemzetközi viadalon. Mindez a labdarúgásban is egyre többször fordul elő, ami főleg azokban az esetekben érdekes, amikor egy európai ország egy másik kontinensről származó focistát honosít.

Maga a jelenség nem teljesen új, hiszen például már az 1934-es és 1938-as olasz világbajnok csapatban is számos "oriundo" volt, vagyis olyan dél-amerikai, elsősorban argentin focista, akit a taljánok honosítottak a válogatott érdekében - ez a sor azóta sem szakadt meg, elég, ha csak a Juventus FC középpályására, Mauro Germán Camoranesire gondolunk. Spanyolországban is több hasonló példa előfordult Alfrédi di Stefanótól kezdve a brazil Donatón és Catanhán keresztül az argentin Juan Antonio Pizziig - mindannyiukban közös volt, hogy nem tizenévesen kerültek választott hazájukba. Hasonló volt a helyzet a kilencvenes években a görög nemzeti tizenegyben megfordult, Zöldfoki-szigetekről származó, eredetileg portugál állampolgárnak számító Daniel Lima-Batistával: ő 24 évesen került Görögországba, az Ethnikosz együttesébe, majd játszott az AEK Athénban, az Olympiakoszban és az Arisz Szalonikiben. Nála három évig tartott, amíg megkapta a görög állampolgárságot, és összesen 14 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt - le is telepedett Görögországban, és nemrégiben még a választásokon is elindult képviselőjelöltként.

A kilencvenes év belga válogatottjának csatárklasszisa, Luis Oliveira esete kicsit más volt: ő még csak 16 esztendős volt, amikor a brazil Sociedade Esportiva de Tupanból az Anderlechthez került, három évvel később már a felnőttek között szerepelt, de újabb négy esztendőbe telt, amíg belga állampolgár lett, és végre bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben, ahol összesen 31-szer játszott, és ott volt az 1998-as világbajnokságon is. Manapság is van olyan honosított, aki olyan országban lett válogatott, amely szorosan kapcsolódik eredeti hazájához. Ilyen például a brazilból portugállá lett Deco: ő 19 évesen költözött át Európába, de eleinte fel sem merült benne, hogy a luzitán csapatban szerepeljen. Csak miután egyre jobban focizott, a selecaóban pedig ennek ellenére sem vették figyelembe, merült fel a neve a portugál csapatban, de már közel hét éve élt Portugáliában, amikor megkapta az állampolgárságot, és bemutatkozhatott a nemzeti csapatban: éppen Brazília ellen, ráadásul győztes találatot szerezve.

Egyre gyakoribb, hogy egy gyengébbnek tartott válogatott az országban szereplő, más kontinensről származó focista honosításával próbálja megerősíteni keretét - általában olyan játékosokról van szó, akik fel sem merülnek hazájuk nemzeti csapatában, új állomáshelyükön azonban valamiért igényt tartanak rájuk. A legismertebb példa erre a lengyel Emmanuel Olisadebe, aki hazájában a Jasper Unitedben szerepelt, majd 19 esztendősen a Polonia Warszawa focistája lett. Mikor klubedzője, Jerzy Engel szövetségi kapitány lett, elgondolkozott azon: mi lenne, ha honosítanák a támadót? A gondolatot tett követte, és mivel Olisadebe sem ellenkezett, Engel jó kapcsolatai révén elérte, hogy az afrikai játékos a szokásosnál gyorsabban kapja meg az állampolgárságot. Az Emsi becenévre hallgató csatár 2000. augusztus 8-án mutatkozott be a nemzeti tizenegyben Románia ellen, rögtön góllal, és a 2002-es vébé selejtezősorozatában nyolcszor volt eredményes, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a gárda kvalifikálja magát a világbajnokságra.

Olsiadebe nyomán a jelek szerint több más kelet-európai ország is felbátorodott, hiszen elsősorban erre a térségre jellemző a honosítás. A következő a sorban Macedónia volt, amely 2002 áprilisában hívta be először válogatottjába a brazil Aguinaldo Jesús da Bragát. A Braga művésznéven szereplő hátvéd 24 évesen került a Vardar Szkopjéhez, és miután harmadik szezonjában bajnokságot nyert a csapattal, a szövetségi kapitány, Nikola Ilievszki szívesen látta volna a válogatottban. Gyorsan meg is kapta a macedón útlevelet, és bemutatkozott a nemzeti csapatban, azonban túl sok vizet nem zavart, összesen hat alkalommal húzhatta fel a macedón címeres mezt. Bosznia-Hercegovinában Ricardo Baiano Lago Santos, rövidebben Ricardo Baiano mondhatja magát válogatottnak: a brazil származású labdarúgó hazájában a Vitória Bahiában nevelkedett, de felnőttként nem tartottak rá igényt, és alacsonyabb osztályú csapatokban játszott, míg a Siroki Brijeghez nem került, ahol olyan jól játszott, hogy villámgyorsan honosították, és a szerbek elleni vébéselejtezőn tavaly októberben bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben - igaz, azóta többször nem is szerepelt abban...

A horvátok is egy brazil válogatottal büszkélkedhetnek Eduardo da Silva személyében, aki viszont legalább évek óta Zágrábban él. Ő 17 évesen került Európába a Banguból, és lassan bejátszotta magát a Dinamo Zagreb kezdő tizenegyébe, aminek köszönhetően felgyorsított eljárás keretében horvát állampolgár lett. Fiatal életkorának köszönhetően többnyire az U21-es válogatottban szerepelt, amelyben első számú csatárnak számít, és az Eb-selejtezők során hat találatot szerzett, de három alkalommal már a nagyválogatottban is pályára lépett - köztük a brazilok elleni barátságos találkozón.

A bolgárok sem akartak kimaradni a sorból, és az ő bajnokságukban is akadt egy olyan brazil játékos, akire felfigyelt a szövetségi kapitány. A balhátvéd Tiago Silva 2002 februárjában igazolt Bulgáriába, mégpedig a Liteksz Lovecsbe, és ő azon kivételek közé tartozik, akik hazájukban sem voltak teljesen ismeretlenek: a focista a Palmeirasszal Libertadores-kupát és Mercosur-kupát is nyert. Két évvel később a CSZKA Szófiában kötött ki, és itt is remekül focizott, így Hriszto Sztoicskov meghívta őt a törökök elleni barátságos mérkőzésre készülő keretbe, és augusztusban Tiago be is mutatkozott a válogatottban. Mint kiderült, többet nem szerepelhet a címeres mezben, legalábbis a bolgárban nem: korábban ugyanis játszott a brazil korosztályos válogatottban, sőt, még az 1999-es U20-as vébén is szerepelt, többek között Ronaldinho csapattársaként.

A magyar példa a ferencvárosi Leandro, aki anno 17 évesen igazolt Magyarországra a Londrinából, és az MTK-ban, majd a Haladásban futballozott, mielőtt a Fradiba került volna. A korosztályos válogatott után Lothar Matthäus a nagycsapatba is meghívta, összesen öt alkalommal.

A máltaiak Afrikából próbálták erősíteni válogatottjukat, mégpedig egy Magyaroszágon ismert focistával. A nigériai Orosco Anonam 1998-ban, 19 évesen szerződött a Naxxar Lionsba, de akkoriban még abban bízott, hogy hazája képviseletében húzhatja fel a címeres mezt: az 1999-es U20-as vébé előtt egy darabig kerettag volt, de végül nem utazhatott el a korosztályos világbajnokságra a nigériaiakkal. Máltán meglehetősen eredményes volt, elsősorban a Sliema Wanderers színeiben, és megfordult a Vasasban is, majd játszott az APOEL Nicosiában, hogy visszatérjen a Sliemához. Időközben feleségül vett egy helyi hölgyet, és 2004 februárjában megkapta a máltai állampolgárságot, idén augusztusban pedig bemutatkozhatott a válogatottban - később a Megyeri úti vébéselejtezőn is szerepelt.

Elég különleges az eredetileg uruguayi, immár osztrák Sebastian Martinez esete. Neki már az édesapja is Ausztriában futballozott, Alberto Martínez tagja volt az 1978-as UEFA-kupa-döntőbe bejutott FK Austria Wiennek, Sebastian pedig hazájában csupa alacsonyabb osztályú gárdában szerepelt - míg 24 évesen az osztrák másodosztályú SC Wörglbe szerződött. Itt hívta fel magára az SK Rapid Wien figyelmét, a bécsiek leigazolták, az előző szezonban nyolc góllal járult hozzá a zöld-fehérek bajnoki címéhez, és ennek köszönhetően februárban az osztrák válogatott tagja lett - igaz, az akkori két barátságos mérkőzés óta nem játszott a sógoroknál.

Azt is tudni lehet, hogy ki lehet a következő a sorban: a még argentin, de a tervek szerint hamarosan lengyel állampolgárságot kapó Roberto Mauro Cantoro. A középpályás egykoron hazájában csodagyerekként indult, 1994-ben, 18 évesen tagja volt a Libertadores-kupát nyerő Vélez Sarsfieldnek, de később elhagyta nevelőegyesületét, és megfordult a perui Universitarióban, a bolíviai Bloomingban és az olasz Ascoliban - a Wisla Kraków innen vette meg 2002 januárjában. A krakkói együttesben azóta alapembernek számít, nyert három bajnokságot, és a lengyel pontvadászat egyik legjobb középpályásának tartják - aki a vébéig pont megkaphatja az útlevelet.