Vágólapra másolva!
Az Aston Villa középpályása, Lee Hendrie kijelentette, hogy akár a kölcsönadását is elfogadná annak érdekében, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson. A Fenerbahce csatárát, Tuncay Sanlit a Newcastle United szemelte ki.

A West Ham United a Panathianikosz lengyel csatárát, Emmanuel Olisadebét figyeli. Az Ajax Amsterdam válogatott középpályása, Nigel de Jong iránt a Manchester United és a Juventus FC is érdeklődik.

A Real Madrid focistáját, Iván Helguerát több olasz csapat is vinné. A Fiorentina állítólag az Arsenal FC francia középpályásával, Robert Piresszel szeretne erősíteni.

Az olasz bajnokság két óriása, az AC Milan és a Juventus is szeretné leigazolni Wesley Sneijdert, az Ajax Amsterdam holland labdarúgóját. A fiatal középpályás mindkét klubelnök, Adriano Galliani, illetve Luciano Moggi kívánságlistáján is előkelő helyen szerepel, így könnyen elképzelhető, hogy a nyártól már valamelyik gárdát erősíti. Az Ajax mindenesetre nem kíván "aprópénzért" megszabadulni egyik legjobbjától, hiszen a 21 éves futballista vételárát minimum 12 millió euróban határozta meg.

A Manchester United szeretné leigazolni Iker Casillast, a Real Madrid válogatott kapusát. A Marca című fővárosi sportnapilap úgy tudja, hogy Malcolm Glazer, az angol futballklub amerikai tulajdonosa jövő júliusban - szerződésének lejárta után - szeretné megkaparintani a hálóőrt. Tavasszal már szóba került, hogy a fővárosiak saját nevelésű, 53-szoros válogatott játékosa esetleg más csapathoz igazol, de a találgatásokból végül nem lett semmi.

FOCIVILÁG / (MTI)