Vágólapra másolva!
A Real Madrid hazai közönség előtt egygólos győzelmet aratott a Real Zaragoza felett, míg a címvédő Barcelona a Getafe vendégeként nyert 3-1-re a spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

A két Real mérkőzése változatos csatát hozott; a királyi gárda a 76. percben 11-eshez jutott. A büntetőhöz a fiatal brazil csatársztár, Robinho állt oda, de elhibázta a lehetőséget, s ezzel úgy tűnt: marad a döntetlen. Három perccel később azonban - éppen Robinhónak köszönhetően - újabb 11-est harcolt ki a fővárosi gárda, s bár első "felindulásában" ismét maga a sértett akarta rúgni a büntetőt, végül tapasztalt honfitársa, Roberto Carlos lebeszélte ezen a tervéről, és ő vállalta - sikerrel - a végrehajtó szerepét.

A Barcelona már a góllövőlistát vezető Samuel Eto'o találatával már az első percben vezetéshez jutott a Getafe otthonában, ám a mérkőzés utolsó fél órájáig nem változott az állás. Ekkor a francia Giuly növelte a katalánok előnyét, sőt Motta gólja után már 0-3 volt az állás. A szezont remekül kezdő - még a csúcsot is megjárt - Getafe a lefújás előtt pár pillanattal még szépített, ám végzetét nem kerülhette el, így vereségével visszacsúszott a nyolcadik helyre a táblázaton, míg a címvédő katalánok továbbra is másodikok. Ami számukra a legfontosabb - nem a Real Madrid, hanem az Osasuna mögött.

A nap többi meccse három döntetlen és két 2-1-es diadalt hozott. Az idényt pocsékul kezdő Mallorca a Cádiz otthonában győzött, s így már 14. a 20 csapatos Primera Divisiónban. A Celta az Alavés elleni sikere után az Osasuna, Barca, Real trióval harcolhat a dobogós helyekért; pár óráig vasárnap még a második helyen is állt a negyedik helyezett vigói gárda.

Primera División, 11. forduló:
Cádiz - Real Mallorca 1-2 (1-1)
gól: Enrique (8.), illetve Victor (26.), Arango (83.)

Celta Vigo - Alavés 2-1 (1-0)
gól: Canobbio (27.), Jonathan (68.), illetve Astudillo (69.)

Málaga - Deportivo La Coruna 1-1 (0-1)
gól: Nacho (51.), illetve Valerón (30.)

Racing Santander - Real Betis 1-1 (0-1)
gól: Antonito (73.), illetve Dani (21.)

Sevilla - Atlético Madrid 0-0

Real Madrid - Real Zaragoza 1-0 (0-0)
gól: Roberto Carlos (79., 11-esből)

Getafe - Barcelona 1-3 (0-1)
gól: Pernia (89.), illetve Eto'o (1.), Giuly (62.), Motta (71.)

[origo]/(MTI)