Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának keddi játéknapján két favorit is vereséget szenvedett, a G csoportban a Chelsea a Betis otthonában, az E jelű négyesben a Milan Eindhovenben kapott ki 1-0-ra. Két gárda már bejutott a legjobb 16 közé, az F csoportban a Lyon és a Real Madrid egymás között döntheti el az elsőséget.

Az angol bajnok Chelsea először szenvedett vereséget az idényben, a Premier League-ben 11 forduló után mindössze egyetlen döntetlen rontja a statisztikát, és bár a Ligakupában kiesett a Charlton ellen, de a rendes játékidőben döntetlenre végeztek a londoni vetélytárssal, és büntetőkkel véreztek el. A Kékek Sevillában nem bírtak a spanyol bajnokságban botladozó Betisszel, és ezt nem hagyhatta szó nélkül Jose Mourinho, a Chelsea frappáns nyilatkozatairól is híres trénere.

"15 hónapja vagyok itt, 80 meccset játszottunk azóta, de ez volt a legrosszabb teljesítmény, amit a csapat produkált, egyetlen pozitívumot sem tudok megemlíteni. Az első félidő borzalmas volt, ha nem látom, nem hiszem el, hogy így is tud játszani a csapatom. A Betis megérdemelte a győzelmet, sokat tettek érte az első félidőben, és jól őrizték az előnyt a folytatásban."

A spanyolok háza táján az örömöt beárnyékolja, hogy Ricardo Oliveira súlyos sérülést szenvedett, és emiatt négy hónapra kidőlt. A dél-amerikai játékos a 22. percben ütközött Ricardo Carvalhóval, majd hordágyon kellett levinni a pályáról. A szerdai orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy eltörött az egyik csontja, és a keresztszalagja is meghúzódott.

A csoport másik meccsén a címvédő Liverpool 3-0-ra legyőzte a Juhász Rolanddal felálló Anderlechtet, ezzzel a Mersey-partiak nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.

A játéknap másik meglepő eredménye Eindhovenben született, ahol a PSV visszavágott a Milannak a tavalyi, elődöntőbeli kudarcért. Annyiban nem meglepő a hollandok diadala, hogy már tavasszal is nagyon megizzasztották a Milant, és a mostani sorozatban is meggyőző futballal rukkoltak elő Milánóban, bár az akkori pontszerzéshez kellettek Gomes kapus bravúrjai is.

Guus Hiddink mindenesetre remek taktikát dolgozott ki, és a tréner nem is fukarkodott a dicséretekkel a lefújás után. "Nagyszerű este volt a keddi a holland futball számára, és az egész csapattal nagyon elégedett vagyok. Már a milánói pontszerzés is bravúr volt, a mostani győzelem pedig még kiválóbb eredmény. A csapat intelligens játékosokból áll, akik tudják, hogyan lehet legyőzni a Milant. A védekezésünk teljesen rendben volt, elöl pedig megvoltak a helyzetek a gólszerzéshez."

A másik oldal képviseletében Carlo Ancelotti elismerte, hogy a korai gól után nem sikerült magához térnie csapatának, túl sokat hibáztak a játékosok, és rengeteg volt az eladott labda. A PSV játéka nem lepte meg a Milan trénerét, aki egy kicsit a Juventus elleni szombati rangadónak is tulajdonítja a hollandiai kudarcot, és reméli, hogy a Fenerbahce elleni idegenbeli, és a Schalke elleni otthoni találkozón sikerül olyan eredményt elérni, ami biztosítja a továbbjutást.

Az F csoportban már szinte minden eldőlt, hiszen győzelmével a francia Olympique Lyon és a spanyol Real Madrid is biztosította helyét a legjobb 16 között. "Szeretem látni, hogy játékosaim minden szituációban nyugodtak tudnak maradni, és a nehéz helyzetekre is remekül ragálnak. Nagyon kemény körülmények vártak ránk, hiszen az Olimpiakosz otthonában mindig pokoli a hangulat, mégis remekül játszottak a fiúk" - áradozott csapatáról az athéni 4-1-es siker után Gerard Houllier, a Lyon trénere. A francia bajnok ellenállhatatlanul szerepel a mostani szezonban, hiszen a hazai pontvadászatban veretlen, a BL-ben pedig százszázalékos.

"Ez a győzelem és a továbbjutás fordulópontot jelenthet számunkra, hiszen rossz passzban volt eddig a gárda, de most igazi csapatként működött" - nyilatkozta a Rosenborg elleni vendégjátékot követően Vanderlei Luxemburgo, a Real Madrid edzője. "Nehéz meccs volt. Az első félidőben jól játszottunk, a fordulás után azonban már a szerencsére is szükségünk volt."

A madridi alakulat játékosai közül többen úgy vélik, remek választ adtak ezzel az őket érő kritikákra. "Nem értem az újságok állandó bírálatait. Sokan úgy írnak rólunk, mintha a bajnokságban a kieséssel küzdenénk, és már búcsúztunk volna a BL-től és a Király-kupától. Ideje lenne észrevenni, hogy ez koránt sincs így" - fakadt ki Iker Casillas, a csapat kapusa.

[origo] / (MTI)