Vágólapra másolva!
Az Athletic Bilbao szurkolói szívesen felednék a legutóbbi idényt, hiszen kedvenceik sem a bajnokságban (ahol a kilencedik hely jutott a csapatnak), sem a Spanyol Kupában (itt a későbbi győztes Real Betis jelentette a végállomást az elődöntőben) nem sikerült kiharcolni a nemzetközi szereplés jogát. A nyáron ráadásul két kulcsemberét is elveszítette a gárda, így nem csoda, hogy az Athletic rendkívül gyengén kezdte az idei szezont.

A 2003-2004-es évadban az Athletic Bilbao a hatodik helyen végzett a bajnokságban, így a klub kiléphetett a nemzetközi porondra. Természetesen valami hasonló eredményt vártak a vezetők és a szurkolók is a gárdától a legutóbbi idényben. Az együttes azonban nem tudta megismételni egy évvel korábbi teljesítményét: az UEFA-kupából a bécsi FK Austria kiverte a baszkokat, és ez a kudarc alaposan visszavetetette a csapatot. Már a tavasz elejére szinte biztossá vált, hogy a bajnokságban nem sikerül nemzetközi kupaindulást érő helyen végezni, így a fanatikus szurkolótábor egyetlen reménysugara a honi kupa maradt, ahol az elődöntőben a Real Betis várt a piros-fehér-feketékre.

Nos, hiába reménykedtek, hiszen a sevillaiak elbúcsúztatták az Athleticet, így csupán egy parádés bajnoki hajrá menthette volna meg a csapat idényét. Ez azonban elmaradt, hiszen utolsó hét mérkőzésén mindössze kétszer tudott nyerni a gárda, amely így kénytelen volt beérni a kilencedik hellyel. Ez minden várakozást alulmúlt, így bizonyára Ernesto Valverde vezetőedző sem lepődött meg különösebben, amikor az egyesület elnöke, Fernando Lamikiz az idény végén közölte vele, a továbbiakban már nem számít a munkájára.

Az öltözői szoba új lakóját meglehetősen hamar sikerült megtalálni, és nem is kellett messzire menni érte: a másodosztályban szereplő, szintén baszk SD Eibar trénerét, José Luis Mendilibart nevezték ki a csapat élére, aki játékos-pályafutását a San Mamésben kezdte, 1979-82 között szerepelt a felnőttek között, majd megfordult több alacsonyabb osztályú együttesben is. Edzőként is többször dolgozott az egyesületnél, az 1996-97-es idényben az ifjúsági B csapat edzéseit vezette, az 1999-2000-es bajnokságban pedig a felnőtteknél tevékenykedett, a francia Luis Fernandez segítőjeként.

A 44 éves Mendilibar életében először irányíthat élvonalbeli gárdát, ráadásul rögtön kedvenc csapatát, így nem csoda, hogy a fiatal szakember óriási lelkesedéssel látott munkához. Azt azonban ő sem tudta elérni, hogy a klub valamennyi kulcsemberét megtartsa: két játékosért ugyanis olyan egyesületek jelentkeztek be, amelyek ajánlatával a Bilbao sem szakmailag, sem anyagilag nem tudott versenyezni. A válogatott balhátvédért nyolcmillió fontot kínált a Chelsea FC, a középcsatárt, Santiago Ezquerrót pedig a bajnok FC Barcelona akarta mindenáron megszerezni.

Mivel mindkét klub sikerrel járt, a baszkoknak pótolniuk kellett két ászukat. Ez nem tűnt könnyű feladatnak, és nemcsak a távozók kvalitásai miatt, hanem elsősorban azért, mert a klubvezetés továbbra is ragaszkodik ahhoz az íratlan szabályhoz, miszerint kizárólag baszk nemzetiségű játékos igazolhat az egylethez. Az Athletic Bilbao immár 107 éves története során kizárólag baszk labdarúgók viselték a gárda mezét, és ehhez a 21. században is tartja magát a klub, még akkor is, ha ez rövid távon az eredmények rovására megy.

A kölcsönből visszatért Francisco Tarantinót és Endika Bordast leszámítva csupán egy játékos érkezett a nyáron a klubhoz: ő a CA Osasuna jobbhátvédje, Unai Expósito, de ő sem számít teljesen új fiúnak, hiszen a klub nevelése, aki háromévnyi kitérő után (az elsőt a CD Numanciánál, a másik kettőt Pamplonában töltötte) tért vissza anyaegyesületéhez.

Kevesen irigyelték tehát Mendilibart a bajnoki rajt előtt, hiszen egy meggyengült kerettel kellett volna jobb eredményt elérnie, mint elődjének az előző bajnokságban (igaz, legalább arra nem panaszkodhatott a tréner, hogy rengeteg új játékost kell beépítenie a csapatba). Az első fordulóban valamennyi nyári szerzemény ott volt a Bilbao kezdő csapatában, hiszen Expósito játszott a baszk rangadón a Real Sociedad ellen, és jelenléte igen jót tett a társaknak, ugyanis az Athletic hazai pályán 3-0-ra legyőzte ősi riválisát.

A szurkolók rögtön bizakodni kezdtek, és már arról álmodoztak, hogy egy év múlva ismét nemzetközi kupamérkőzésekre szóló jegyekért állhatnak sorba a San Mamés stadion pénztárai előtt, de a csapat hamar visszarángatta a drukkereket a földre: a Getafe CF elleni idegenbeli döntetlen (ami, figyelembe véve a madridiak idei szereplését, akár sikerként is elkönyvelhető) után két vereség következett (előbb otthon a Málaga CF-től, majd idegenben a Real Madridtól). A vezetők kedélyállapotán a Racing Santander elleni hazai döntetlen sem nagyon javított, nem is beszélve a Villarreal CF ellen idegenben elszenvedett 2-1-es vereségről, majd a Sevilla FC elleni hazai zakóról, ami azt jelentette, hogy hét forduló után az Athletic Bilbao öt ponttal a tabella 19., azaz kieső helyén állt.