Az olasz bajnokság rajtja előtt mindenki a Juventus, Milan, Inter trió ádáz csatáját várta a bajnoki címért. Ebből egyelőre nem sok valósult meg, mégpedig Fabio Capello csapatának "hibájából": a címvédő ugyanis olyan iramot diktál, amelyet egyik milánói sztárcsapat sem tud tartani; a zebrák eddig valamennyi mérkőzésüket megnyerték a bajnokságban, és annak ellenére is bombaformában vannak, hogy a sérülések nem kerülték el az együttest.
Az előző szezon meglehetősen hamar az AC Milan és a Juventus FC páros versenyévé alakult, ami tulajdonképpen a két sztárcsapat májusi, milánói mérkőzésén dőlt el, amikor a Juve idegenben győzte le 1-0-ra a címvédőt, és - mint később kiderült, végleg - átvette a vezetést a táblázaton, majd meg sem állt a bajnoki címig. Fabio Capello együttese elsősorban kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette az aranyérmet, hiszen amíg a vetélytársaknak rendre akadt egy-egy hullámvölgyük, a torinóiakat elkerülte a formahanyatlás és a komolyabb sérülések is.
A Bajnokok Ligájában azonban nem sikerült a klubvezetés - és a szurkolók - által elvárt eredményt elérni, hiszen a Liverpool FC a negyeddöntőben elbúcsúztatta a fehér-feketéket. A kudarc oka többek szerint a túl szűk játékoskeret volt, így a nyáron a legfontosabb cél a kispad meghosszabbítása volt. Ehhez meglehetősen hamar hozzálátott a bajnokcsapat, hiszen már az előző idény közben leszerződtette a Lazio több poszton is bevethető játékosát, Giuliano Giannicheddát, és nem sokkal az idény vége után aláírt a csapathoz a Bayern München horvát középhátvédje, Robert Kovac is. A harmadik célpont az AS Roma csatára, Antonio Cassano volt, akiért a Juve hónapokig csatázott a fővárosiakkal.
Cassanót végül nem sikerült elcsábítani Rómából, a meglehetősen problémás játékos maradt a bordó-sárgáknál. Egy nagy sztárt mégis sikerült megszereznie a Juventusnak az átigazolási időszak hajrájában, hiszen Capellónak (és a klub általános igazgatójának, Luciano Mogginak) sikerült Olaszországba csábítani az Arsenal FC francia csapatkapitányát, Patrick Vieirát. A gall égimeszelő elsődleges feladata a középpálya még stabilabbá tétele, az ellenfelek támadásainak megszűrése, de azt sem tiltja neki Capello, hogy kivegye a részét az akciók szervezéséből. Vieira megszerzésével a torinóiak befejezettnek tekintették a nyári bevásárlást, mégis kénytelenek voltak szerződtetni még egy futballistát.
Az AC Milan elleni hagyományos szezonnyitó mérkőzésen, a Luigi Berlusconi-kupán ugyanis súlyos vállsérülést szenvedett a bajnok válogatott kapusa, Gianluigi Buffon, aki hónapokra kidőlt a sorból. Mivel rajta kívül az élvonalbeli rutint még egyáltalán nem szerzett Landry Bonnefoi és a harmincon (és pályafutása legszebb évein) jóval túl lévő Antonio Chimenti állt Capello rendelkezésére, a mester mindenképpen akart egy megfelelő helyettest igazolni Buffon felépüléséig. Furcsamód a legfőbb rivális, az AC Milan sietett a Juve segítségére, hiszen a piros-feketék kölcsönadták Christian Abbiatit a címvédőnek. A meglehetősen sportszerű gesztusra nyilván azért is voltak hajlandóak a milánóiak, mert Abbiati mellett keretükben tudhatták Didát, Zeljko Kalacot és Valerio Fiorit.
Az új kapus meglehetősen hamar beilleszkedett a csapatba, igaz, egy olyan védelem mögött, mint amilyen a Juventusnak van, nincs nehéz dolga. Persze nemcsak Abbiatinak köszönhető, hogy az együttes repülőrajtot vett a bajnokságban: Alessandro del Pieróék első hat bajnokijukat megnyerték, ráadásul úgy, hogy mindössze két gólt kaptak, válaszul viszont tizenkettőt szereztek. Érdekes, hogy a találatok több mint felét francia játékosok termelték: David Trézéguet-től el is várják, hogy szállítsa a gólokat, a csatár már négynél tart, de arra, hogy Vieira az első hat fordulóban három gólt szerez, talán még maga a középpályás sem számított. Ráadásul a Bajnokok Ligájában is két győzelemmel kezdett a Juventus, azaz ebben a szezonban (az olasz Szuperkupát leszámítva) hivatalos mérkőzésen százszázalékos a gárda, amely gyakorlatilag már továbbjutott a nyolcaddöntőbe, a bajnokságban pedig már öt pont a torinóiak előnye.