Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd tulajdonosai, Kiss Zsolt és az olasz Piero Pini úgy döntöttek, hogy havi 300 ezer forinttal segítik a klub élő legendájának, Puskás Ferencnek a családját.

"Mélységesen megdöbbent, hogy a család szűkös anyagi helyzete miatt arra kényszerül, a nemzeti kincsnek számító tárgyakat árverésen pénzzé tegye" - mondta a távirati irodának Kiss. Hozzátette, ez ügyben már felvették a kapcsolatot Puskás feleségével. "A felajánlásunk célja, hogy megoldjuk a család anyagi gondjait, s ezzel mindenáron megakadályozzuk az árverést, a relikviák külföldre vándorlását. A klub ezt szívügyének tekinti" - indokolta a döntést Kiss, aki elárulta, szeretnének létrehozni egy Puskás Múzeumot, amelynek az új Bozsik Stadion adna otthont.

Puskás Ferenc pályafutása során Magyarországon kizárólag egy klubban, a Bp. Honvédban futballozott. A válogatottban 84 mérkőzésen 83-szor talált a hálóba.

A The Daily Telegraph szerdán azt írta, hogy a Bonhams londoni aukciós ház az Aranycsapat csatárának több mint 100 emléktárgyát bocsátja árverésre november 2-án, többek között az 1954-es vb-n szerzett ezüstérmét, valamint a világ legjobb góllövőjeként kiérdemelt Aranycipőt. A lap arról is beszámolt, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) Puskás Ferenc "azonnali" megsegítésére készül.

A hírre reagálva Ábrahám Attila bejelentette, a Nemzeti Sporthivatal megpróbálja megakadályozni, hogy a nemzeti értékek külföldre vándoroljanak. Az MLSZ jelezte, Puskás Ferenc ellátása és ápolása a mai napig is kiemelten megoldott, Magyarország egyik legnevesebb klinikáján hotelszintű ellátásban részesül, mely az MLSZ-nek, állami juttatásoknak, valamint támogatóknak köszönhetően jött létre. Az MLSZ által létrehozandó alapítvány kezeli majd az augusztusi Real Madrid elleni mérkőzés után Puskás számára elkülönített 20 millió forintot, illetve 2,5 milliót már átutaltak a család részére.

A Real Madrid közleményben tudatta, hogy 2000 szeptembere óta rendszeresen "jelentős összeget" utal át a család számlájára.