Válogatottakkal pótolta a távozókat a Siena

A 2004-es remeklés, azaz biztos bennmaradás után a legutóbbi bajnokságban jóval izgalmasabban alakult az AC Siena sorsa. A fekete-fehérek az ősszel pocsékul szerepeltek, ám tavasszal jelentősen feljavultak, de így is csak az utolsó fordulóban sikerült meghosszabbítaniuk élvonalbeli tagságukat. A vezetőség ezt sikerként könyvelte el, legalábbis erre utal, hogy meghosszabbították a januárban a csapathoz került Luigi de Canio szerződését, aki így a nyáron saját ízlése szerint alakíthatta át a játékoskeretet. Nem is sokan maradtak a tavalyi kezdő csapatból.

Aki a télen Siena városában járt, furcsa zúgásra lehetett figyelmes az Artemio Franchi stadion környékén: a vészharang kongott, hiszen a csapat nagy bajban volt. A fekete-fehérek ugyanis képtelenek voltak győzni (október végétől december végéig kilenc bajnokin "sikerült" őrizni nyeretlenségüket), és a rövid karácsonyi szünetre már kieső helyre csúsztak vissza a táblázaton.

Nem is lehetett más a vezetőség első dolga januárban, mint az edzőcsere: Luigi Simoni helyét Luigi de Canio foglalta el, aki korábban dolgozott már a klubnál, így ismerte a várost és a csapatot is, tehát ideális jelöltnek tűnt a megváltó szerepére. De Canio hamar munkához is látott; először is alaposan bevásárolt, hiszen még januárban a csapathoz került a brazil Alberto, valamint Francesco Cozza, Massimo Maccarone, Giovanni Pasquale és Igor Tudor.

Az ő érkezésük (és nyilván az új edzőé is) felrázta az együttest, és ha azt nem is lehet mondani, hogy sorra jöttek a győzelmek, az eredmények kétségtelenül javultak. Annyira azért nem, hogy ne kelljen egészen az utolsó fordulóig izgulniuk a szurkolóknak a bennmaradás miatt, de a fekete-fehéreknek az Atalanta legyőzésével végül sikerült meghosszabbítaniuk Serie A-s tagságukat.

A klub elnökét, Paolo de Lucát a jelek szerint nem az érdekelte, hogy milyen nehezen maradt élvonalbeli a csapat, hanem az, hogy maradt, így a főnök mindent elkövetett, hogy a klubnál tartsa a trénert. Ez sikerült is, De Canio a nyáron szerződést hosszabbított, és ellentétben téli érkezésével, amikor napok alatt kellett csapatot építenie, most több hónapja volt minderre. Legfontosabb tennivalója az volt, hogy a januárban csak kölcsönbe érkezett futballistákat a klubnál tartsa.

Ez nem tűnt könnyű feladatnak, hiszen mindannyian a Sienánál jóval tehetősebb egylettől érkeztek: Pasquale az FC Internazionalétól, Tudor a Juventus FC-től, Maccarone pedig az angol Middlesbrough FC-től jött. De Luca és De Canio biztosan mindent elkövetett a sikerért, de hiába: csak Tudort sikerült megtartani, így az edzőnek két kulcsemberét pótolnia kellett.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a brazil középpályást, Rodrigo Taddeit még júniusban megvette az AS Roma, szinte a fél csapatát ki kellett cserélnie De Caniónak (a többi távozó, Stefano Argilli, Tore-Andre Flo, Alex Manninger és Andrea Ardito nem számított alapembernek a tavasszal, így értük nem sok könnyet hullajtott a szakember). Legtöbben a védelemből mentek el, így elsősorban ez a csapatrész szorult sürgős erősítésre.

Azt a nem kis bravúrt vitte véghez De Canio, hogy olasz válogatott játékost sikerült igazolnia a hátsó alakzatba, ráadásul nem is egyet: a Lazióban az utóbbi időkben (már nem sokat) szerepelt Paolo Negro megszerzését már a télen is szorgalmazta a vezetőedző, de a rómaiak akkor még nem engedték el a játékost. A nyáron viszont már sikerült nyélbe ütni az üzletet, így a néhány éve még a squadra azzurránál is számításba vett középső védő Sienába költözött abban a reményben, hogy végre állandó játéklehetőséghez jut.

Nicola Legrottaglie két éve válogatott játékosként igazolt a veronai Chievótól a Juventus FC-hez, ahol a már akkor sem fiatal Ciro Ferrara és Paolo Montero utódának szánták. A szőke bekk azonban enyhén szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem sikerült megvetnie a lábát a torinóiak kezdő csapatában. Az előző idényt kölcsönben Bolognában töltötte, de a piros-kékek kiesése után mindenképpen távozni akart, ám a Juve nem tartott igényt a szolgálataira, és ismét szerette volna kölcsönadni egy élvonalbeli klubnak.

A befutó végül a Siena lett, a rossz nyelvek szerint a vezetőknek csak annyi volt a dolguk, hogy elővegyék Tudor tavalyi kölcsönszerződését, és átírják rajta a nevet...Ha már a Juventusszal tárgyaltak a vezetők, kölcsönvettek két fiatal, tehetséges játékost is a bajnoktól: Daniele Gastaldello a védelemben, Matteo Paro pedig a középpályán bevethető.

Akárcsak Tomas Locatelli, akit több klub is szeretett volna megszerezni, de a Bologna FC irányítója végül szintén a Sienát választotta. A csatársorba is ketten érkeztek, Massimo Marazzina a Torinótól, az argentin Roberto Nanni pedig a Dinamo Kijevtől szerződött Sienába. Az első bajnoki sikerült is győznie a csapatnak a Cagliari ellen, de a hazaiak két gólját nem valamelyik új szerzemény, hanem a veterán Enrico Chiesa szerezte. A második fordulóban aztán 3-1-es vereséget szenvedtek a toszkánok a Milan ellen, de a San Siróban ki lehet kapni.