Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága szerdán úgy határozott, a Genoa csapata a következő szezont csak a harmadosztályban kezdheti meg, miután bebizonyosodott, hogy a második vonal, a Serie B zárófordulójában bundázott, s ezzel biztosította feljutását az élvonalba.

A döntés értelmében a Venezia elleni találkozó 3-2-es sikerét "előkészítő" klubelnököt, Enrico Preziosit és az általános igazgatót, Stefano Capozuccát öt évre eltiltották a futballtól, csakúgy, mint a másik fél igazgatóját, Francesco Dal Cint.

A velenceiek két játékosát, Massimo Borgobellow-t és Martin Lejsalt is megbüntette a bizottság: előbbi hat-, míg utóbbi öt hónapos eltiltást kapott. A Genoa a Serie C1 küzdelmeit három pont levonással kezdheti meg. A döntés ellen fellebbezhetnek a csapatok.

A Serie A mezőnye így erősen foghíjas egyelőre, hiszen a genovaiak kizárása mellett korábban a Messina és Torino nevezését anyagi okok miatt elutasította a szövetség, ezzel a 20 csapatos pontvadászat rajtjára jelenleg 17 együttes készülhet indulása biztos tudatában.