1913: megalapították a Parma elődjét

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 27-én!

1913-ban ezen a napon alapították a Verdi Football Clubot. Na és, mondhatnánk olvasóink teljes joggal és igazuk is lenne, ha az újszülött egyesületet nevét december 16-án nem változtatják meg Parma FC-re (a későbbi AC Parmára).

Az alapítók a névadással csak gesztust kívántak gyakorolni a száz évvel korábban született világhírű olasz zeneszerző, Giuseppe Verdi emlékére. A csapat először Emilia tartomány regionális bajnokságában indult, 1929-ben már a másodosztályban futballozott, ahol első szezonjában a 12. helyen végzett.

A következő idényben újabb névváltozás jegyeztek fel a labdarúgás történetírói (Parma Associazione Sportiva), majd a klub kiesett a B ligából. 1943-ig minden próbálkozás ellenére kénytelek voltak hűek is maradni a harmadosztályhoz, a háborús években léptek egy divízióval feljebb. A következő évtizedek is az ingázás jegyében teltek, az osztályváltásokat csak egy-két névváltozás színesítette. Az éppen Parma AC elnevezés alatt szereplő együttes 1969-ben fuzionált az AC Parmensével, az egyesült parmai klub az erők összevonásával a D osztályból indult el. 1973-ban már a második ligában futballoztak a legjobb parmai labdarúgók, de később is visszatértek a harmadik vonalba.

A klub felemelkedése 1985-ben indult, a gárda a C osztályból verekedte fel magát a Serie A-ba, ahol 1990-ben játszotta első mérkőzését. A gárda edzője akkoriban Nevio Scala volt (1985 és 1987 között a későbbi szövetségi kapitány, az AC Milannal rendkívül sikeres Arrigo Sacchi is irányította a sárga-kékeket), aki 1993-ban és 1995-ben bronzérmet nyert a csapattal.

A klub anyagi hátterét 1990-től kezdődően a Parmalat tulajdonosa, a Tanzi család biztosította, a szakmai sikerekről pedig a belga Georges Grün, a kolumbiai Faustino Asprilla, az argentin Néstor Sensini, a portugál Fernando Couto, a svéd Tomas Brolin szerződtetése gondoskodott.

Mellettük a kilencvenes években olyan hazai kiválóságok szerepeltek, mint Luigi Apolloni, Dino Baggio, Gianfranco Zola (a veretes névsort később Fabio Cannavaro, Gianlugi Buffon, Lilian Thuram nevével folytathattuk).

A sztárparádé később sem szakadt meg, a kispadon megfordult Carlo Ancelotti és Alberto Malesani, az Ennio Tardini zöld gyepén pedig Hernán Crespo (116 mérkőzésen szerzett 62 góljával mind a mai napig a klub legeredményesebb játékosa, pedig csak négy szezont játszott Parmában), Marco di Vaio, Enrico Chiesa, Adriano és Alberto Gilardino ontotta a gólokat. A sikerek pedig nem maradhattak el, 1992-ben, 1999-ben és 2002-ben a csapat megnyerte az olasz kupát, 1993-ban a KEK-et, 1995-ben és 1999-ben pedig az UEFA-kupát, azaz a klub szinte a semmiből lett a kilencvenes évek egyik európai élcsapata.

A Parmalat cég csődje, Calisto Tanzi és fia, Stefano Tanzi (a klub korábbi elnöke) ellen indított rendőrségi eljárás alapjaiban rázta meg az egyesületet, amely az elmúlt időszakban kénytelen volt megválni valamennyi sztárjától.