Vágólapra másolva!
A Toulouse FC háza táján még áprilisban is úgy tűnt, hogy az együttes teljesítheti a szezon előtti, meglehetősen merész célkitűzést, hiszen 31 forduló után a csapat a hatodik helyen állt a tabellán. A bajnoki hajrá azonban pocsékul sikerült, így a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása még legalább egy idényt várat magára, a klub mindenesetre ismét minőségi igazolásokkal próbálja megvalósítani elképzeléseit.

A Toulouse FC a 2003-2004-es szezonban újoncként a kiesést is csak alig kerülte el, ám ennek ellenére a legutóbbi idényre a vezetőség meglehetősen merészen a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását tűzte ki célul a csapat elé.

Ennek érdekében persze igyekeztek alaposan megerősíteni a játékoskeretet, elég, ha csak a francia válogatott Daniel Moreirára vagy az FC Internazionalétól kölcsönkapott játékmesterre, Stéphane Dalmat-ra gondolunk. Mindez, kiegészülve a saját nevelésű fiatalokkal, sokáig remekül is működött, és a csapat azt is elbírta, hogy pár kulcsembere sérülés miatt kidőlt a sorból: a védő Stéphane Lievre mellett Dalmat-nak is több hetet ki kellett hagynia.

A szezon közben az élvonalban bemutatkozott, egyaránt húszesztendős Daniel Congré és Benjamin Psaume remekül pótolták a hiányzókat, és a gárda tartotta magát a hatodik pozícióban. Mivel a bajnoki hajrára Dalmat és Lievre is felépült, ráadásul a sorsolás szeszélye folytán a TFC az előtte álló együttesek közül hárommal is találkozott az utolsó fordulókban, az együttesnek megvolt az esélye arra, hogy még feljebb lépjen a tabellán.

Ehelyett azonban elképesztő mélyrepülés következett: a Toulouse az utolsó nyolc bajnokiján egyetlen pontot sem szerzett, és így nemhogy az európai kupaszereplést nem harcolta ki, de végül csupán 13. lett, ami hatalmas csalódást jelentett a klub háza táján. Jellemző egyébként, hogy amikor nyilvánvalóvá vált: a csapat a vártnál hátrébb végez, Dalmat nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy az utolsó három fordulóban ő már nem akar pályára lépni, a nyáron pedig távozik az egyesülettől.

"Nem hiszem, hogy tovább tudnék fejlődni Toulouse-ban, olyan csapatban akarok játszani, amely érdekelt az európai kupaporondon" - nyilatkozta a sohasem a professzionális viselkedéséről ismert középpályás. Nem csoda, hogy a vezetőség nem is tartott igényt a szolgálataira, az egyesület ezzel együtt nem tett le arról, hogy a következő szezonban valósítsa meg, ami most nem jött össze, és ennek érdekében alaposan szeretnék megerősíteni a keretet.

A túl nyersen fogalmazott középpályáson kívül egyelőre az Olympique Lyontól kölcsönvett védő, Francois Clerc, a Montpellier SC-be igazolt hátvéd, Ludovic Clément, valamint a Guingamp-nak eladott csatár, David Suarez távozott azok közül, akik viszonylag sok lehetőséget kaptak az elmúlt idényben, de közülük csak Dalmat számított meghatározó játékosnak.

Az érkezési oldalon viszont a Guingamp-ból visszatért, a 2004-2005-ös idényben a másodosztályban 13 gólt szerzett támadó, Cédric Fauré mellett csupa olyan focista található, akik Franciaországban egyértelműen az ismertebb játékosok közé tartoznak. Az első új igazolás a másodosztályú Montpellier SC-től érkezett a balszélső Fode Mansaré személyében, akit több angol egyesület, így a Bolton Wanderers és a Charlton Athletic is hívott, ő mégis inkább a TFC-t választotta.

A guineai válogatott középpályás számára nem lesz ismeretlen a Ligue 1, hiszen korábban közel 80 bajnokin szerepelt az élvonalban (kilenc gólt ért el), az ő feladata valószínűleg Dalmat pótlása lesz a középpálya bal oldalán. Ezt a szerepet azonban a Sochaux FC-től megvett Jérémie Mathieu is betöltheti majd, akinek a leigazolása remek fogásnak számít, elvégre őt olyan "nagyágyúk" is kiszemelték, mint az Olympique Marseille és az Olympique Lyon.

Mathieu a szezon elején még bal oldali középpályásként kezdett Sochaux-ban, de végül balhátvéddé "avanzsált", és ezen a poszton olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a France Football osztályzatai alapján bekerült a szezon álomtizenegyébe. A középpályás ráadásul nem egyedül érkezett Sochaux-ból, hiszen a Renault-gyári egyesülettől a TFC a tunéziai válogatott Francileudo Santost is leigazolta.

A brazil származású támadó az előző idényben kilenc gólig jutott, ám elégedetlen volt klubjával, és mindenképpen távozni szeretett volna, hárommillió euróért el is engedték. A Toulouse a napokban az RC Strasbourg marokkói középpályását, Jaszin Abdesszadkit is megszerezte, ő hároméves kontraktust írt alá a klubnál - pedig érte is volt érdeklődés külföldről, elsősorban Spanyolországból.