Vágólapra másolva!
A norvég Trond Sollied lett a görög labdarúgó-bajnokságban és kupában aranyérmes Olympiakosz vezetőedzője.

A csapat szakmai munkáját eddig irányító szerb Dusan Bajevic a szezon után, bő két hete jelentette be távozását. A klub nem árulta el a 46 éves Sollieddel létrejött megállapodás részleteit, de a helyi média értesülése szerint a tréner két évre kötelezte el magát, és évente 1,2 millió eurót kap majd. Ezenfelül az Olympiakosz 500 ezer eurónyi bánatpénzt fizet a belga FC Bruges-nek, amellyel a norvég edző szerződést bontott a görögök kedvéért.