Vágólapra másolva!
Torghelle Sándor 2004-ben az előző világbajnokság két döntősének összesen három gólt lőtt (a braziloknak egyet, a németeknek kettőt), így a dél-londoni Crystal Palace-nál úgy vélték, 750 ezer font potom ár egy kiváló támadóért. Az MTK-tól ennyiért szerződtetett Torghellének - bár 23 életévével még fiatalnak számít - első angliai évében nem sikerült a várakozásoknak megfelelnie.

Torghelle egyáltalán nem neheztel Dowie-ra, amiért a tréner kevés lehetőséget adott neki az előző szezonban: "Nem mondott semmit, amikor kihagyott az együttesből. Iain Dowie a Crystal Palace menedzsere, így ő állítja össze a csapatot. Ő tudta, mit akar az öt középpályással, ami miatt elöl egyedül maradt Andy Johnson. Ez volt, ezt kellett szeretnem."

A Championshipbe került gárdánál több változás is történt már, s még nincs vége az átigazolási időszaknak. Wayne Routledge a Spursbe tart, Vaszilisz Lakisz már elhagyta a Palace-t, míg a Dougie Freedman, Darren Powell, Danny Granville trió kontraktusa lejárt, s még nem hosszabbítottak. Ráadásul tucatnyian vinnék Johnsont, és Király Gábor iránt is több első ligás csapat érdeklődik. Ami pedig az érkezőket illeti, Jon Macken, Jobi McAnuff és Darren Ward már aláírt, azaz továbbra is nagy lesz a tülekedés az első csapatba kerülésért.

Torghelle ezzel együtt úgy véli, a keret magja együtt marad, azaz a CP képes lesz az azonnali felkerülésre. "Nem az én dolgom, hogy kommentáljam, kik jöttek s kik mentek, netán ki távozhat vagy érkezhet. Egy biztos, akik továbbállnak, azoknak sok sikert és szerencsét kívánok! Jelenleg azt érzem, hogy a klub feltett szándéka a Premiershipbe kerülés, és a sikernek én is a részese szeretnék lenni."

Nem lesz könnyű dolga csatárunknak, idén ugyanis - ha a lejárt szerződésűek is hosszabbítanak - Jobi Macken, Andy Johnson, Wayne Andrews, Neil Shipperley, Dougie Freedman és Nicola Ventola is megpályázza a kétcsatáros pozíció egyikét. "Négyéves kontraktust írtam alá, s állok elébe az új szezonban ránk és rám váró kihívásoknak. Több csapat, összesen 24 szerepel a második ligában, azaz több meccset kell játszanunk, és mindenkinek rendelkeznie kell azzal a vággyal, ami visszaviheti a Palace-t a topligába. Jó rajtot kell vennünk, rendkívül fontos, hogy 3 pontokkal kezdjük az idényt. Remélhetőleg idén megkapom az esélyt, hogy megmutassam a szurkolóknak és a csapatvezetőknek is: érdemes volt idehozniuk!"

Juha Pál