Vágólapra másolva!
Tarsoly Csabát választották a Magyar Labdarúgó Liga új elnökévé.

A győri klubtulajdonos a szavazás első körében 12-9-re győzött Mészöly Kálmán ellen, de kétharmados többségre volt szükség a sikerhez. A második és harmadik forduló sem hozott döntést, majd Mészöly visszalépett, s Tarsolyt végül 24-2 arányban választották meg.

Szieben László korábbi elnök a március 11-én tartott taggyűlésen lemondott, s akkor háromfős ad hoc bizottság vette át az irányítást, amelynek tagja volt Tarsoly Csaba is. Szieben lemondott a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) vezetői posztjáról is, és helyébe Tarsoly lépett.

Az nb1.hu szerint az MLL csütörtökön döntött arról, hogy azok a bizottságok, amelyek eddig a liga égisze alatt működtek - a versenybizottság kivételével -, visszakerülnek az MLSZ-hez.