Vágólapra másolva!
A Hansa Rostock kiesése a labdarúgó Bundesliga első osztályából a sport területén nyújt példát a 15 éve végbement német egyesülés egyenlőtlen feltételeire, az akkori kancellár által beígért "virágzó keleti tájak" elmaradására. Az elképzelés, amelyet Hans-Georg Moldenhauer, a keleti tartományok futballszövetségeit tömörítő szervezet elnöke ma is vall, szépen hangzott: két keleti klub a Bundesliga első osztályába, négy a másodikba, 7-8 a regionális liga két csoportjába illeszkedne be és válna egyenrangúvá a nyugati klubokkal.

Kezdetben ez így is volt: a Hansa és a Dynamo Dresden az első osztályba került 1991 augusztusában, az Erfurt, a Halle, a Chemnitz és a Jena a másodosztályt gyarapította, a többi nyolc élvonalbeli NDK-egyesület pedig a regionális bajnokságban, illetve a területi ligákban folytathatta a küzdelmet. Ez lett volna Moldenhauer szemében az az egészséges bázis, amelyen létrejöttek és megerősödhettek (volna) a virágzó labdarúgó tájak keleten.

Tizennégy év elteltével a térség inkább romhalmazra emlékeztet. Ősztől kezdve egyetlen keleti klub sem lesz már a Bundesliga első osztályában. A másodikban ott játszik (illetve ott fog játszani) ugyan a Hansa mellett az Aue, a Dresden és a Cottbus, e kluboknak azonban - szűkös anyagi bázisuk, minimális reklám- és tv-bevételeik fényében - minden erejüket a kiesés elkerülésére kell összpontosítaniuk. Feljutásuk az első osztályba, amelyet új, ütőképes játékosok szerződtetésével lehetne megcélozni, gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Illusztris példa a lecsúszásra a szebb napokat látott Rot-Weiss Erfurt: a türingiai egyesület most esik ki a II. osztályból, miként történt ez két éve a (kelet-berlini) Union Berlinnel, hat éve pedig a Chemnitzer FC-vel is. A fővárosiak - akik 2001-ben alig maradtak le a Bundesliga első osztályát jelentő feljutásról - nemhogy képtelenek voltak felzárkózni a Berlin nyugati felét képviselő Hertha BSC-hez (ez a klub 1997 óta stabil első osztályú), de mélyrepülésben zuhannak lefelé. Jelenleg 6 pont hátránnyal sereghajtók a (harmadosztálynak számító) regionális ligában, és ősztől a területi ligában fognak szerepelni. Idén talán még megússza a kiesést a regionális bajnokságból a Chemnitz, de a mutatott játék és a pénzügyi nehézségek azt sejtetik, hogy jövőre ez a klub is lejjebb csúszik.

Pedig tehetségből a keleti tartományokban sincs hiány, példa erre számos igen jól csengő név az utóbbi tíz évből. A gond az, hogy a legjobb képességű játékosokat szinte felbukkanásuk után nyomban elcsábítják az anyaegyesülethez képest szédítő fizetést kínáló nyugati klubok. Így történt ez 1991-ben Thommal (Leverkusen), Sammerrel (Dortmund), Doll-lal (Hamburg), Kirstennel (Leverkusen), majd később Jeremiesszel (Bayern), Schneiderrel (Leverkusen), Janckerrel (Bayern), Linkével (Bayern), Wosszal (Hertha, majd Bochum), Ballackkal (Leverkusen, majd Bayern), Rosttal (Schalke), Beinlichhel (Hertha, majd Hamburg).

1990 óta több mint egymillió ember hagyta el a volt NDK területét, hogy a nyugati tartományokban keressen munkahelyet és boldogulást magának. A pár tucat focista tehát csupán csepp a tengerben - ám távozásukkal éppen a labdarúgás szenved jelentős vérveszteséget keleten. A futball az a szektor, amely a klubok révén fontos összetevője a helyi és regionális azonosságtudatnak. Az egyesületek vergődése és hanyatlása pedig tovább erősíti a keletnémetekben azt a lappangó érzést, hogy ők 15 évi állami egység után is csupán másodosztályú polgárai a közös német hazának.