Vágólapra másolva!

Megalakultak a 2012-es foci-EB pályázati bizottságai

Megalakultak a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezéséért harcba szálló magyar-horvát közös pályázat előkészítő bizottságai - derült ki a két ország képviselőinek pénteki, budapesti megbeszélésén.

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mindkét bizottság hat főből áll, s egyaránt képviseltetik benne magukat a szövetségek és az állami sportvezetés.

A magyar oldalon Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, Füleky András, az NSH elnökhelyettese, illetve Bozóky Imre MLSZ-elnök, Berzi Sándor főtitkár, Makray Balázs, és a projekt magyar menedzsere, Szalay Péter tagja a fórumnak. A két bizottság a legfontosabb kérdésekben közösen hozza meg döntéseit.

A horvát sportminiszter-helyettes, Romana Caput-Jogunica jelezte, a megbeszélésen határoztak arról is, hogy mindkét országban kezdeményezik majd egy-egy szakmai bizottság felállítását, amelyben a különböző minisztériumok képviselői lesznek jelen.

Ábrahám Attila hangsúlyozta, hogy mindenképpen előnyös megítélést jelent az UEFA-nál, ha a kandidálást széles körben támogatják az adott országokban, ezért mindkét parlamentben szavazást kezdeményeznek a kérdésről, amelynek kimenetele szerinte nem lehet kérdéses.

Bozóky Imre kiemelte, hogy a bizottságoknak gyorsan és hatékonyan kell majd dolgozniuk, hiszen nagyon közel van július 21., a pályázati dokumentáció leadásának határideje. Továbbá jelezte, hogy a horvát fél már megnevezte a négy lehetséges helyszínt: a nyitómérkőzésnek Zágráb adna otthont, továbbá Rijekában, Splitben és Eszéken rendeznének mérkőzéseket.

A magyar oldalon ilyen lista még nem készült, Szalay Péter pedig ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a korábbi pályázatokban megnevezett helyszínek nem élveznek előnyt az azokból kimaradtakkal szemben. A projekt magyarországi vezetője éppen ezért az egyik legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül tárgyaljanak a szóba jöhető városok képviselőivel.

A két fél legközelebb április 29-én, Zágrábban találkozik, ám az Eb szlogenjéről és logójáról már a jövő héten döntés születik. Kérdésre válaszolva Ábrahám Attila elmondta, hogy az NSH jelenleg nem utal pénzt a pályázatra, erre akkor kerülhet sor, ha az UEFA november 7-i szűkítése után - amikor a hétből hármat választanak ki a továbblépésre - a pályázat állva marad.

Magyarország és Horvátország mellett Lengyelország Ukrajnával közösen jelentkezett a 2012-es Eb rendezésére, míg Görögország, Oroszország, Olaszország, Törökország és Azerbajdzsán egyedül adna otthont az eseménynek.