Vágólapra másolva!
Véget ért szavazásunk, melynek keretében arról érdeklődtünk az [origo] labdarúgás iránt érdeklődő látogatóitól, hogy milyen szereplésre számítanak a magyar válogatott március végén sorra kerülő, Bulgária elleni vb-selejtezőjén. Nos, a végeredmény arról árulkodik, hogy szavazóink kimondottan pesszimisták a sorsdöntő ütközet előtt.

A több mint tízezer válaszadó 60,8 százaléka gondolja úgy, hogy a Lothar Matthäus által vezetett nemzeti tizenegy vereséget szenved a balkáni ország válogatottjától, ami a selejtezőcsoport jelenlegi állását figyelembe véve minden bizonnyal a magyar világbajnoki részvételről szőtt álmok végét jelentené.

Érdekes, hogy a másik két lehetőség - a döntetlen, illetve a győzelem - szinte tizedszázalékra azonos szavazót mozgatott meg, statisztikailag a döntetlen - amellyel tulajdonképpen ugyanúgy "nincs beljebb" a válogatott - végzett a második helyen, míg a győzelem lett a harmadik.

A végeredmény
Két idei fellépésén még gólt sem szerzett a Matthäus-csapat.
Mi lesz Bulgária ellen?
1. Újabb Király-dráma637760.8 %
2. Semmire sem jó döntetlen206819.7 %
3. Kovács Péter-show, Matthäus-Sztojcskov 1-0204719.5 %
Összesen:10492