Vágólapra másolva!
A címvédő FC Valencia idegenben 3-3-as döntetlent játszott a Real Sociedaddal a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának nyitómérkőzésén. A folytatásban a Real Madrid 4-0-ra legyőzte a vendég Espanyolt.

Ötös vereségsorozat után ezúttal a címvédő Valencia látogatta meg Real Sociedadot, s Di Vaio révén már a 9. percben elrontotta a maradék San Sebastian-i néző hangulatát. Az olasz csatár Marchena labdájával lépett ki a leshatárról, majd az öt és feles sarkától a kapus lába között a hálóba belsőzött.

Kétségbeesetten, de nem túl kreatívan próbált egyenlíteni a Sociedad, a Valencia szinte csak védekezett, így túl sok esztétikai örömöt nem nyújtott az első félidő. Egészen a 47. percig, amikor is Nihat 17 méterről kapáslövéssel vette be Canizares kapuját.

A második félidő sokáig csak a küzdelemről szólt, aztán a 80. perctől beindult a gólparádé. Ekkor ismét Nihat szánta el magát lövésre, a Canizaresről kipattant labdát pedig Aranburu pofozta közelről a kapuba. Két percre rá Aimar emelt be középről egy szabadrúgást, Barajára pedig senki sem figyelt, s a középpályás fejesgóllal egyenlített. Hat perc múlva Fiore jobbról ívelte keresztbe a labdát, amelyet Xisco közelről egyből a jobb alsó sarokba terelt. A 93. percben Nihat 13 méterről, a jobbösszekötő helyéről lőtt a rövid sarokba. 3-3 lett a vége, az egyik pontra mindkét csapat alaposan rászolgált.

A forduló rangadóján a második helyen álló Real Madrid a negyedik Espanyolt fogadta, s a királyi gárda különösebb nehézségek nélkül tartotta otthon a három pontot. A 13. percben Zidane a bal szélről indulva betört a büntetőterületre, fenékre ültette Ibarrát, majd ballal órási gólt zúdított a keresztléc alá.

A 30. percbern egy másik régi bútordarab, Luis Figo is megvillant, némi tánc és egy éles szögből leadott lapos lövés után még kipattant a kapufáról a labda, érkezett viszont Raúl, és már 2-0-ra vezetett a Madrid. A 75. percben Solari beadását követően ismét Raúl volt jókor, jó helyen, s a hazaiak csapatkapitánya megszerezte második találatát. A 85. percben még a csereként beállt Gravesen is elhelyezett egy labdát a barcelonai kapu bal alsó sarkában, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.

Primera División, 22. forduló:
Real Sociedad - FC Valencia 3-3 (1-1)
gól:
Nihat (45., 93.), Aranburu (80.), illetve Di Vaio (9.), Baraja (82.), Xisco (88.)

Real Madrid - Espanyol 4-0 (2-0)
gól:
Zidane (13.), Raúl (30., 75.), Gravesen (85.)