Vágólapra másolva!
Niko Kranjcar, a Dinamo Zagreb horvát válogatott középpályása a Hajduk Split együtteséhez igazolt. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő nemzeti csapat szövetségi kapitányának, Zlatko Kranjcarnak a fia három évre kötelezte el magát új együtteséhez, amely másfél millió eurót fizetett érte.

A 21 éves futballista szerződtetése óriási viharokat kavart a Dinamo háza táján, hiszen Kranjcar - aki a gárda egyik legnagyobb erősségének számított - az ősi riválishoz tette át székhelyét, ami miatt a szurkolók az utcán tüntettek. Később a rendőrségnek kellett megfékeznie a fanatikus drukkereket, akik közül tízen is kisebb sérüléseket szenvedtek a rendfenntartókkal vívott csatározásokban.

A Hajduk-szurkolók ugyanakkor ünneplik Kranjcar döntését, a hétvégén több százan vonultak fel a dalmát város utcáin, s köszöntötték az új kedvencet.