Vágólapra másolva!
A Győr elleni bajnokin történt botrány árnyékában a Diósgyőr vezetői a csapat megerősítésén is gondolkodnak, mint ahogy az edzőváltás is felmerült a szombati vereség után, hétfőn azonban még erről nem esett szó, így egyelőre a Kiprich József, Vincze István duó vezeti a szakmai munkát. A Vasasnál Egervári Sándor személyében már új az edző, és nem kizárt, hogy Horváth Ferenc is Angyalföldön köt ki.

A Diósgyőr gyenge szereplése senkit sem lepett meg a klub háza táján, hiszen a szezon előtti rendezetlenség, a kizárás, majd a keret utolsó pillanatban történt kialakítása után nem lehettek vérmesebb reményeik a piros-fehéreknek, igaz, egy-két pontot azért így is bekalkuláltak a vezetők.

Most viszont a csapat megerősítésén is fáradoznak, főként ballábas futballisták leigazolását tervezik, így például a legutóbb a Videotonban szerepelt Vasas Zoltánt és a győri Geri Tamást. Mellettük felmerült az egykori válogatott középcsatár, Horváth Ferenc leigazolása is, de nem kizárt, hogy a center végül a Vasasnál köt ki, persze amennyiben erre Egervári Sándor vezetőedző is rábólint.

Ugyancsak az angyalföldiekkel kapcsolatos hír, hogy mégsem öltözik piros-kékbe a Győr volt válogatott hátvédje, Böjte Attila, mivel a Vasasnál elsősorban nem a védelmet, hanem a támadójátékot kell erősíteni.

Bánki József

[origo]

Vincze Ottó sajnálja a diósgyőri eseményeket/sport/magyarfoci/20040926buntetovel.html?pIdx=2