Vágólapra másolva!
Két forduló után három együttes dicsekedhetett hat ponttal a Ligue 1-ben, közülük kettő kiléte nem váratlan: az AS Monacótól és az Olympique Marseille-től hasonló rajtot vártak a szakértők. A harmadik szászázalékos gárda, az FC Metz viszont abszolút meglepetésnek számít, hiszen az elzásziak az előző idényben végig a kiesés ellen küzdöttek, és a nyáron is elsősorban csak alacsonyabb osztályokból tudtak erősíteni.

Az FC Metz az előző szezonban újoncként szerepelt a legjobbak között, és ennek megfelelően fő célkitűzése a biztos bennmaradás kiharcolása volt, de akadt olyan időszak, amikor úgy tűnt: ez sem fog összejönni. A hazai mérkőzéseken sorra szenvedte el a vereségeket a gárda, és amikor a 28. játéknapon döntetlent játszott az FC Nantes-tal, a kieső helyekre csúszott vissza.

Mindez nem sok jót ígért a bajnoki hajrára, de az utolsó fordulókra az együttes összeszedte magát, és végül megőrizte élvonalbeli tagságát, aminek jutalmaként a vezetőség meghosszabbította a tréner, Jean Fernandez szerződését.

Félő volt azonban, hogy a nyáron nem sikerül megerősíteni a gárdát, hiszen az egyesület pénzügyi lehetőségei erősen behatároltak voltak, és játékoseladásokból sem lehetett komolyabb bevételre számítani. A klub legértékesebb focistájának, a kapus Ludovic Butelle-nek (aki utánpótlás-válogatott) ugyanis lejárt a szerződése, így a spanyol bajnok Valencia CF ingyen szerezte meg. A távozók között volt még a házi gólkirály Toifilou Malouda, aki az előző idényben 12 alkalommal volt eredményes, ám ő csak kölcsönben szerepelt a csapatnál, és a Stade Rennes ilyen teljesítmény után természetesen visszahívta.

Másik két kölcsönjátékostól is megváltak az elzásziak; Stéphane Noro a CS Sedanhoz, Serge Dié pedig az OGC Nice-hez tért vissza, de az ő távozásuk nem érintette különösebben érzékenyen a gárdát. Annál inkább Alexandre Frutosé, akinek a másodosztályú Chateauroux tett kedvező ajánlatot, így a legutóbbi idényben 27 bajnokin szerepelt balszélső is búcsút intett a Saint Symphorien stadionnak.

Ami az új szerzeményeket illeti, mindössze három olyan futballista érkezett, aki nem az alacsonyabb osztályokban kergette a labdát az előző idényben. Butelle pótlását viszonylag sikerült megoldani, hiszen a kapusposztra megszerzett Grégory Wimbée mögött már közel kétszáz élvonalbeli találkozó áll, és az elmúlt években a Lille OSC színeiben a Ligue 1 egyik legmegbízhatóbb hálóőre volt.

A Toulouse FC-től leigazolt középpályás, Christophe Avezacnak már nincsenek ilyen gazdag tapasztalatai, elvégre csak az előző szezonban futballozott a legjobbak között, amikor is a TFC színeiben 32 mérkőzésen három gólt ért el. A harmadik nevesebb szerzemény külföldről érkezett, a kameruni támadót, Hervé Tumot a svájci FC Baseltól vették meg, és személyében egy olyan labdarúgó került a klubhoz, aki már a Bajnokok Ligájának légkörét is megtapasztalhatta.

A többi igazolás viszont nem nagyon kápráztatta el a drukkereket. Jött két szenegáli focista az AS Dounaestől a védő Moktra Mangane és a csatár Nicolas N'Dione személyében, de mindenki úgy gondolta, hogy ők egyelőre csak az amatőrök között szerepelhetnek majd, hiszen szokniuk kell az európai futballt. De az is bizonytalan volt, hogy az alacsonyabb osztályokból szerződtetett focisták mire lesznek képesek, főleg, hogy egyedül a jobbhátvéd Jean-Philippe Caillet jött a második vonalból, a Clermont Foottól (ráadásul ő egykoron Metzben kezdte pályafutását, igaz, a felnőttek között egyetlen találkozón sem szerepelt), a többiek egytől egyig a Nationalból, vagyis a harmadosztályból kerültek a legjobbak közé.

A középhátvéd Bruno Pompiere még onnan is kiesett a Beauvais színeiben, ami nem valami jó ajánlólevél; a jobb oldali középpályás Franck Ribery legalább második lett a Stade Bresttel a harmadik vonalban, ráadásul iránta több más egyesület is érdeklődött; a csatár Richard Socrier pedig a Cherbourg együttesében harmadik lett a góllövőlistán 16 találattal.

Az első fordulóban az FC Nantes ellen mindenesetre öt új szerzemény is a kezdők között kapott helyet, a főhőssé pedig éppen két volt harmadosztályú focista vált: a győztes találatot ugyanis a csereként pályára lépett Socrier szerezte, aki Ribery beadását értékesítette. A második fordulóban egy másik új igazolás, Tum is megkezdte a gólgyártást, így aztán a szurkolók tökéletesen elégedettek lehetnek a szakmai stáb döntéseivel. Az FC Metz egyébként utoljára az 1997-98-as idényben kezdte két győzelemmel a bajnokságot, és akkor a csapat végül ezüstérmes lett.