A Leverkusennek nem megy idegenben

Amikor a Bayer Leverkusen a harmadik fordulóban "álomfutballal" 4-1-re legyőzte a Bayern Münchent, majd a BL-ben a Real Madridot 3-0-ra verte, a gyógyszergyáriak szurkolói joggal gondolhatták: most végre eljött az ő idejük, és csapatuk minimum versenyben lesz az aranyéremért. Azonban mint az elmúlt években oly sokszor, megint csalódniuk kellett: a leverkuseniek csak a középmezőnyben állnak a Bundesligában, aminek elsősorban pocsék idegenbeli mérlegük az oka.

A Bayer az elmúlt években mindig elég okot adott arra, hogy az újságok a címoldalon írjanak róla, hol a klub számára kedvező, hol dehonesztáló indokok miatt. A Klaus Toppmöller-féle csapat menetelése a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, az azt követő visszaesés és mélyrepülés, majd a Klaus Augenthaler vezérletével végrehajtott "feltámadás" az előző idényben mind-mind remek téma volt a zsurnaliszták számára.

Nem is beszélve arról, hogy a klub elnöke és teljhatalmú ura, Reiner Calmund kiválóan kommunikált a sajtóval, és rendkívül népszerű egyéniségnek számított a közvélemény szemében. Calli azonban a nyáron váratlanul lemondott posztjáról, és vele együtt távozott a sportigazgató, Jürgen Kohler is, így az egyesület vezetése Wolfgang Holzhäuserre maradt, aki ugyan évek óta Calmund jobbkeze volt, de korántsem olyan "médiaszemélyiség", mint elődje.

A szakmai koncepció mindenesetre ezzel a személycserével sem változott: a Leverkusen továbbra is igyekezett csökkenteni kiadásait, és legjobbjai eladásából próbálta fenntartani magát. A soros távozó ezúttal a brazil középhátvéd, Lúcio volt, akit 12 millió euróért adtak el a Bayern Münchennek, míg Oliver Neuville-t, illetve Yildiray Bastürköt ingyen engedték el - ők már nem számítottak meghatározó játékosnak, fizetésük viszont korábbi státusukat tükrözte.

A Lúcióért kapott összegnek csak egy hányadát költötték új igazolásokra, de az erősítés így is megfelelőnek tűnt: ingyen sikerült megszerezni az AC Milantól a világbajnok brazil védőt, Roque Júniort, de nem kellett fizetni az 1. FC Nürnberg lengyel középpályásáért, Jacek Krzynówekért, illetve az 1. FC Köln ukrán csatáráért, Andrij Voronyinért sem. A leverkuseniek csupán Paul Freierért adtak ki 2,75 millió eurót: a focista jövő nyáron ingyen érkezhetett volna a VfL Bochumtól, de Augenthaler úgy érezte, hogy már most szükség lehet rá.

A keret így is az egyik legerősebbnek számított a Bundesligában, ráadásul a létszámával sem volt probléma; a játékosanyag lehetővé tette a mester számára, hogy a legtöbb poszton versenyhelyzetet teremtsen a focisták között a csapatba kerülésért. A gyógyszergyáriak pedig álomszerűen kezdték a szezont: a Bajnokok Ligája selejtezőjében magabiztosan kiverték a Baník Ostravát, a Bundesligában három forduló után az élen álltak, miközben a nagy rivális Bayern Münchent úgy verték 4-1-re, hogy a különbség akár két számjegyű is lehetett volna, majd a BL csoportkörének első mérkőzésén a Real Madrid 3-0-s vereséggel távozott a BayArenából.

Akkor úgy tűnt, hogy ez a szezon valóban a Bayeré lehet, és abban mindenki biztos volt, hogy a gyógyszergyáriak versenyben lesznek a bajnoki címért a német pontvadászatban. Ehhez képest tizenegy fordulóval a Bayern kiütése után a Leverkusen csak a tizenegyedik helyen állt a tabellán (miközben a müncheniek elsők), és a kiesőzónától ugyanolyan távolságra volt, mint az élcsoporttól. Mindez elsősorban az egészen elkeserítő idegenbeli szerepléssel magyarázható: Dimitar Berbatovék vendégként eddig egyetlen mérkőzést sem nyertek a Bundesligában, és pontot is csak három alkalommal szereztek - ezzel jelenleg a Bayer idegenbeli mérlege a legrosszabb a német élvonal egyesületei közül.

Ugyan a sérülések kissé csökkentették a vezetőedző variálási lehetőségeit (a védelem jobb oldalán számításba vehető focisták közül például Clemens Fritz és Hanno Balitsch is kidőlt a sorból, előbbi ráadásul hosszabb időre, de Daniel Bierofka sem bevethető), de ezzel együtt is nehéz megmagyarázni ezt a gyengélkedést. A szakvezető úgy véli, hogy elsősorban nem a játéktudással vannak problémák, hanem, ahogy mondani szokás, a focisták fejben nincsenek a pályán. Ebből a szempontból némiképp hasonló a helyzet, mint két évvel ezelőtt, amikor Toppmöllerrel a kispadon az egy évvel korábban BL-döntős és bajnoki ezüstérmes Leverkusen majdnem kiesett az élvonalból. A drukkerek bíznak abban, hogy odáig most azért nem fajul a helyzet, és a lemaradás még mindig nem akkora, hogy egy jó sorozattal ne lehessen felkapaszkodni az élcsoporthoz - ám ehhez nem ártana megnyerni néhány idegenbeli mérkőzést is.