Vágólapra másolva!
A történelem ismételte önmagát Quitóban, az ecuadori fővárosban ugyanis a három évvel ezelőtti mérkőzéshez hasonlóan ismét vereséget szenvedett a világbajnok brazil válogatott. A többi párosításban is hazai siker született, Argentína szűkösen verte Venezuelát, Uruguay, Kolumbia és Peru is otthon tartotta a három pontot.

A selecao első vereségét szenvedte el a selejtezősorozatban, Mendez a 77. percben vette be Dida hálóját. A brazilok főleg Kaka és Ronaldo révén veszélyeztettek, de vagy célt tévesztettek, vagy Villafuerte hárított, amikor ő is tehetetlen volt, akkor pedig a léc mentett, mint Ronaldinho lövésénél. (igaz, ezt is az ecuadori portás tolta ki)

A nagy rivális Argentína kihasználta a ötszörös világbajnok botlását, és ha nem is tükörsimán, de lenyomta Venezuelát. A gauchók venezuelai segítséggel szereztek vezetést, Rey ugyanis a saját kapujába fejelt. Erre még jött válasz Moran révén, de aztán Riquelme tekert be egy szabadrúgást, majd Saviola is beköszönt, a végén még Vielma szépített, de ez már csak a statisztikát gyarapította.

Kolumbiában és Uruguayban a védők vitték a prímet, előbbi gárdában Yepes, utóbbinál Montero jegyezte a győztes gólt, Bolívia, illetve Paraguay ellen. A Bayern Münchenben nagy formát mutató perui Guerrero négy perccel a lefújás előtt vette be a chilei kaput, ezzel bebiztosítva csapat győzelmét egy olyan meccsen, ahol mindkét együttes lőtt kapufát, mindkét csapat 10 emberrel fejezte be a meccset, és mindkét hálóőr halmozta a bravúrokat.

világbajnoki selejtező, dél-amerikai zóna, 11. forduló:
Uruguay - Paraguay 1-0 (0-0)
gól:
Montero (78.)

Argentína - Venezuela 3-2 (2-1)
gól:
Rey (4, öngól), Riquelme (45+3.), Saviola (66), illetve Moran (32.), Vielma (71.)

Kolumbia - Bolívia 1-0 (1-0)
gól:
Yepes (18.)

Ecuador - Brazília 1-0 (0-0)
gól:
Mendez (77.)

Peru - Chile 2-1 (0-0)
gól:
Farfan (55.), Guerrero (85.), illetve S. Gonzalez (90.)
kiállítva: Acasiete (43., Peru), Melendez (43., Chile)

Az állás:
1. Argentína 22 pont
2. Brazília 20
3. Paraguay 16 (12-11)
Ecuador 16 (12-11)
5. Uruguay 14
6. Kolumbia 13 (12-11)
7. Peru 13 (13-13)
8. Chile 13 (10-11)
9. Venezuela 13 (13-17)
10. Bolívia 10